Jeles bátaszékiek - Dugnicsán János

2017 január 12.

Jeles Bátaszékiek sorozatunkban olyan születés, tanulás vagy egyéb révén városunkhoz kötődő kiválóságok életének és eredményeinek nézünk utána, akikre méltán lehet büszke minden helyi, akikről példát vehetnek a mai fiatalok. Dugnicsán János a csekély internetes források alapján pap, költő volt. Utánanéztünk, mit lehet még tudni róla.

A Wikipédia információi szerint 1780. szeptember 18-án született Bátaszéken, 1836. november 3-án, 56 évesen hunyt el.

Dr. Hermann Egyed az alábbiakat írta róla:

Duglicsán / Dugnicsán / János

Atyja Duglicsán János, anyja Rozália nevű asszony volt. Mindketten plebejusok. Alsóbb iskoláit Bátaszéken és Szekszárdon végezte, a teológiát Pécsett hallgatta. 1803. szeptember 30-án szentelték pappá. Berkesden, Tolnán, Pakson és Pécsett, a székesegyházban káplánkodott. 1812. június 12-én elnyerte a zombai plebániát, majd 1821-ben átment Püspöklakra. Itt hamarosan hozzáfogott az új templom építéséhez. Két év alatt a templom el is készült. 1828. augusztus 14-én áldotta meg Foith Henrik pécsi kanonok. Szepesy püspök bőkezűségéből Duglicsán már 1824-ben új plébániai épületet is emelhetett.

A püspöklaki (mai geresdlaki) templom

Pécsváradtól 11 km-re DK-re fekvő község a Dél-Baranyai-dombsághoz tartozó Geresdi dombságon. Püspöklak és Geresd egyesülésével jött létre. Hozzá tartozik még Kisgeresd. A templom 1826-28-ban épült klasszicista stílusban. 1996-ban felújították. Főbejárata keletre nyílik. A templomkertben, a templomtól balra I. világháborús emlékmű áll – így városunk szülöttének e templom állít emléket.

Dr. Töttős Gábor cikkében a szekszárdi belvárosi katolikus templom avatásával kapcsolatosan említi nevét:

Alig másfél éve volt felszentelt pap a bátaszéki születésű, még 24 éves élt Dugnicsán János, mikor Szekszárdon kezdett tanulmányai s szónoki képességei miatt felkérték az új belvárosi katolikus templomban tartandó avató szentbeszédre. Azért nem mondhatunk felszentelést, mert az már félkész, de használható állapotban lezajlott 1804-ben, s 1805-re így csak az utolsó simítások maradtak. Ennek ellenére – hiszen a felavatás szót nem ismerhette mai értelmében az ifjú pap – mégis a felszentelés szerepel a végül csak 1806-ban Kalocsán megjelent mű címében. A „Szegszárdnak, tekintetes nemes Tolna vármegye anya-városának, nemkülönben főtisztelendő Szluha György apát-urnak, Paksi Böhm Ferencz muzsikai egész karral, melyet ő legelső magyar nyelven készített, eképpen örvendezett ama felséges egyháznak szenteltetése alkalmatosságával” cím hosszúságán kívül azt is elárulja, hogy kiváló zenekart szerződtettek. Ennek vezetője lesz atyja Böhm Gusztávnak, a Nemzeti Színház jövendő operarendezőjének, s valószínűleg – szemben a helyi cigányzenészekkel – a legközelebbiek lehettek, akik kottából egyházi dallamokat is tudtak játszani. Az is valószínű, hogy a zenekart Szluha György figyelmébe maga Dugnicsán ajánlhatta, hiszen éppen Pakson káplánkodott.”

Jeles és szeretett személyiség lehetett, azonban csupán nagy nehezen bukkantunk a több helyen is emlegetett kéziratban lévő verseire – melyen a „pap, költő” jelző alapul. Az Országos Széchényi Könyvtár rendkívül segítőkész kollégáitól sikerült beszerezni az alábbi kis levelet, melyben áthelyezése alkalmából levelezési címének változásáról ír, és ajándék gyanánt küldi el néhány versét.

Nagy érdemű Úr kedves Barátom Uram!

Minthogy Zombárol, Tettes Nemes Tolna vármegye helyvégéből, a hol 8 esztendeig, és 7 holnapig, mint plebános, az Isten Igéjének hirdetésében foglalatoskodván, Lakkra, Tettes Ns Baranya vármegyének helyvégébe a Mélt. Pécsi Püspök Urnak anyai gondoskodásából új Plebániai hivatalra állapotom megbízásával általtétettem, ezen új Plebániámra nézve kénytelen vagyok az újság, és Tudományos Gyűjtemény útját megváltóztatni. Bátorkodom e’ végbül az Urat arra alázatosan megkérni, ma terheltessék a’ Hazai, és külföldi újságok nagy érdemű Kiadójánál, és a Tudományos Gyűjtemény Radaetiójánál véghez vinni, hogy valamint egyiket úgy a’ másikat is jövendőben nem a’ régi, hanem ezen az uton járassák  hozzám. ver Moháts, Lakk. A’ boríttéknak megváltoztatásáért mind a’ két részre 5 F-kat ide zárva küldök.

Többnyire a hazai Litteraturának előmozdítását, mely az Urnak, Barátom Uramnak szives eszközlése által gyarapodik, az egész Papságnak nevében köszönvén, maradok minden tisztelettel Lakk.

2ik Marciusban 1821.

Az Urnak Barátom Uramnak
köteles szolgája
Dugnicsán János
Plebános

A szép Literaturai ajándék számára küldöm ezen verseket.

Egy Nimphának szelíd mosolygása

Rabbá téve minap engemet;
Szép szenének csalfa pillantása
Ájulásba hozta szivemet.

Vigan léptem a vég társaságba,
El nem zárva vala jó kedvem,
De a’ bájos mély szomoruságba
Ejte; szólni sem tud már nyelvem.

Nincs elmémnek immár nyugodalma
Keblem búnak tengerévé lett,
Szomorú szív kinos aggodalma
Régi épségembül is ki vett.

A’ halálnak képe ül arczámon,
Mellyen hajdan rozsa viríta;
Jajos szózat jön ki csak a’ számon,
Melly előbb sok tréfát indíta.

Rég villámként szemeim tüzeltek;
Most, homályba vannak merülve;
Tánczra lábaim hamar hevültek;
Vannak már ma el nehezülve.

Sieték haj! a’ vig mulattságba,
Barátságom abban nyájos volt.
Húz a bú ma vad magányoságba;
Miben kedvem telt, már mind kiholt.

Nyereg nélkül álnak paripáim;
Meghervadtak kertem virági;
Veszteglést unnyák kopó kutyáim;
Vadon nőnek szép fájjm ági.

Muzsikában nincs gyönyörüségem,
Melly előbb volt életem fele.
Kártya, s más több játék gyülölségem-;
El fujá azt ama nap szele!

D.J.

Előbbi vers szépen megalkotott, míves korabeli nyelvezetű –de talán sablonos témáját illetően, addig az alábbi vers annyira megkapó, hogy még átérezhetőbb a mindenkori harcoló katonák tragédiája – különösen, így a doni hősök emléknapja idején. (A címben szereplő invalidus jelentése: (lat.) erőtlen, rokkant, szolgálatra képtelen katona.

Invalidus a Mankójához

Oh. támogass engem,
Megúntam éltem
Siromhoz bittzegek;
Te néked, gyámolóm!
szivből hálálom,
Még most hogy pihegek.
Sovány kis eleségemet,
Falat kenyeremet
Miképp kéregetném?
Hogy ha nem venném
Te segítségedet.

Könnyíted terhemet,
Táplálsz engemet
Végső szükségemben;
De még sem pirul el,
Ki igy vetett el,
Ha lát inségemben.
Oh áldott légyen az a fa,
A melly nevelt vala,
Légy áldva mindlétig
Éltem végéig
Lábom hiv támasza.

Ugy áltál épségben
A zöld erdőben
Hajdann erőd, mint én;
Esénk: én a hadban,
Te a bokorban
Mély vágást szenvedvén.
Mankója vagy egy vitéznek,
Ki rég ellenségnek
Rontván sánczolt várát,
El veszté lábát,
Jaj már a szegénynek!

Nincs bátor szivének
S vitézségének
Illendő jutalma.
Borostyánt erdemlett,
De tövises lett
Az ő koszorúja.
Kezében mankó van immár;
Igy házrul házra jár;
Koldulni kéntelen,
Ámbár illetlen-
De mást hijában vár.

Oh mi esztelenek!!
Hol a fegyverek
Élei villognak
Hol ágyuk morgási,
Puskák durgási,
Pattogva ropognak;
Futunk oda sietséggel,
De nagy veszteséggel,
Mert ép kéz, láb helyett
Mankóra vezet
A sors irigységgel.

De még is könyekkel
Ázott szemekkel,
Hiv mankóm tekéntlek,
Téged mindenemnek,
Legfőbb kincsemnek
Esmérvén ölellek;
Te nékem szerzel élelmet,
Ruházod testemet;
Mert téged kik látnak
Engem meg-szánnak,
és nyujtnak segedelmet.

E hív szolgálatot
Meghálálom ott,
Hol fogok nyugodni.
Sirom födelére
Emlékezetre
Fel foglak tétetni;
Hogy lássa egy pillantással
Ki ki sóhajtással
Szemlélvén tégedet,
Dicső tettedet
Illy aláirással:

Koporsói vers
Megállj itt vándorló!
Nézd: ez a mankó
Olly jeles maradvány:
A melly egy Bajnoknak
Szolgálatjának
Jutalma. – Be sovány!
Erős szivű Marsifju volt;
Mindég győzve harczolt;
De jutalom helyett
Bére im ez lett?!
Mint Lázár, ugy meg holt!

D.J.

A verseket tehát Dugnicsán János a Tudományos Gyűjtemény (Szépliteratúrai Ajándék) című, 1817 és 1841 között működő folyóirat szerkesztői számára küldte, bár a folyóirat cikkeinek összesített tartalomjegyzékéből az derül ki, hogy verseit a lap szerkesztői végül nem közölték. Habár nyomtatásban nem jelent meg műve, irodalmi tevékenységét elismerik a „Tudományos gyűjtemény” 8. kötet 107-108. oldalán (Pest, Trattner Mátyás)

A’ Szép Literaturai Ajándék, melly 1821-ik esztendőtől fogva, a’ mint neve mutatja, ajándékúl adatott az Olvasóknak, sok jeles Hazánkfiainak munkájit foglalja magában; azomban tökélletes classicus érdemre ekkoráig tsak azért nem emelkedhetett, mivel azon derék Hazafiak, a’ kik munkájikat annak számára beküldötték nem kötelességből, nem pénzért, hanem tsak mulatságért ’s a’ Nemzeti Literarura eránt való szeretetből írnak. Mindazonáltal sok jelest és szépet foglal magában, ’s esztendőnként 12 ívet jó olvasni valót ád.

Azon TT. Uraknak ’s Asszonyoknak, a’ kik a’ Tudományos Gyüjtemény előmozdításában hazai buzgóságtól vezéreltetvén részt vettek, ’s azt betses munkájik által gyarapították, neveik betű rendszerint háládatosságunknak jeléűl ezennel közöltetnek az Olvasó Közönséggel:”

 

Dr Hermann Egyed szavai jelleméről: „Buzgó, jámbor pap volt, hívei igen szerették. Kiváló méhész is volt, a méhtenyésztésről kiadott egy füzetet is. Összeírta a plébánia történetét is. Szinte állandóan betegeskedett. 1836. november 3-án halt meg Püspöklakon. A helybeli köztemetőben, a kápolna előtt temették el. Halála évfordulójára szentmise alapítványt tett.

 

Források:

Wikipédia (Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. (Caban–Exner). Budapest: Hornyánszky. 1893., Brüsztle, Recensio I. 480 l.)

Dr. Hermann Egyed (Liber Baptiz. Bátaszék, 1780. szept. 18.; Brüsztle Qu.-Eccl., 1879, Tom.  III.p.480.sequ., Tom.IV.p. 916.)

Dr. Töttős Gábor cikke a Szekszárdi vasárnap 2010. május 16-i számában

A Szépliteratúrai Ajándék számára küldött versek. Lakk, 1821. március 21.f1: Dugnicsán János levele a szerkesztőséghez. (OSZK)

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1310351