Harcok Bátaszékért a II. világháborúban (II.)

2017 március 01.

Novemberben tettünk közzé egy régi cikket Egle Károly tollból, mely Magyarország szovjet megszállásának bátaszéki eseményeit veszi számba. Nemrég múlott a kommunizmus áldozatainak emléknapja (február 25-én), így archív lapszemleként tesszük közzé e témában készült második cikket.

A hadműveleti események után megkíséreljük a lakosok szemtanúinak elmondása szerint leírni községünk megszállásával kapcsolatos, sokszor tragikus eseményeket, történéseket.

November 28-a 1944-ben keddi napra esett. Hetekkel megelőzve e napot időnként tisztán hallatszottak a közeledő front zajai: ágyúdörgés, akna és légibomba robbanás. Amíg az idő megengedte, szinte naponta szemtanúi voltunk légi harcoknak. A magyar és német vadászrepülők ádáz küzdelmet vívtak az őszi égbolton, volt rá eset, hogy láttunk fekete füstcsóvát húzó lezuhanó repülőgépet, Tudni kell mindehhez, hogy a sportpálya és a Kálvária közötti réten (akkor) 4 csöves flakk gépágyúk védték a cikaistálló mögötti német hadirepteret, ahol nyárfákkal álcázott Focke Wulf-190-es vadászbombázók várták bevetési parancsukat vagy éppen arról tértek vissza. Az általános (akkori elemi) iskolában egy német páncélgránátos egység colt nyáron át elszállásolva. Az akkori polgári iskola (ma gimnázium) Élma. raktárként működött. A jelenlegi Tüzép telep helyén német katonai járműjavító volt berendezve és még több helyen hadi célokra vették igénybe a polgári üzemeket (pékségek, vágóműhelyek, stb.).

A viszonylagos nyugodt légkört csak a Horthy proklamáció szüntette meg. Fokozódott a szigor a front közeledtével. Az utcákon a járőrt már a tábori csendőrség adta. Ezidőben vonultatták be a felfegyverzett leventéket, fiatalokat. Önkénteseket toborzott a Hunyadi páncélgránátos és a Szent László hadosztály.

A község útjai zsúfolva voltak az átvonuló katonai alakulatoktól, járműveiktől és a Bácskából, Erdélyből menekülőktől. Voltak, akiknek sikerült még a szeptember 14-én lebombázott Bajai közúti híd helyett kompokkal, csónakokkal átkelni a Dunán. Az utolsó napokban vonult vissza a dunapartot védő egységek hadtápja is.

Helyi lakosaink közül többen voltak, akik a menekülést választották. Az általános vonulás 26-27-én lassan csökkent és kimondottan csak katonai alakulatok vonultak Szekszárd felé. Egyre nagyobb erővel és egyre közelebbről hallatszott a harci zaj. 27-én az addigi katona pékségként működő üzemünk katonapék állománya evakuált. Volt közöttük egy györkönyi pék, aki elindult haza, ahova 1950-ben ért.

28-án délelőtt már belövések érték a községet. A lakosok igyekeztek a pincékbe vonulni és ott elhelyezkedni. A főutca egyre üresebb lett. Időnként csoportosan fáradt, sáros német katonák vonultak a vasút felé. A délelőtti órákban egyre sűrűbbek lettek az akna és tüzérségi lövegek becsapódásai. A légi harctevékenységet a borús novemberi idő akadályozta. A belövések kezdték szedni áldozataikat. Bárd tanítóék az iskola lakásból igyekeztek a Falkai ház pincéje felé, amikor a patikánál az országútra becsapódott akna megölte Karcsi fiúkat és Bárdné lábát összeroncsolta. Röviddel utána Szabó Lajos, a Sárközi Hitelbank igazgatójának kapuján csengetett ismerősük, Lakatos főmérnök. A kaput nyitó 13 éves fiút, Valért az útra becsapódó aknaszilánk megölte, mellette levő édesapját súlyosan megsebesítette. Súlyosan sebesült Simon Mihályné a Kossuth Lajos utcában és még sorolhatnám tovább. Az említett súlyos sebesülteket a német katonaorvos a Szendrei féle gépkocsival vitte a Szekszárdi Kórházba.

A déli órákra a tűzharc fokozódott, a becsapódások még a bátrabbakat is lekényszerítették a pincékbe.

Elmondásból tudom, hogy az első szovjet katona az 56-os úton a Nepomuki Szent János kápolnánál lépett a község területére. Ez egy több katonából álló felderítő őrs lehetett. A malom akkori főmolnára, Horváth úr és felesége kiöltözve, felékszerezve fogadták a „felszabadítókat”, akik Horváthnét pillanatok alatt megszabadították valamennyi csillogó ékszerétől, sőt még a „davaj csasz” kötőszavakkal karóráját is elkérték. A hölgy méltatlankodása semmit sem számított.

Hadműveletileg hiteles forrásaink nincsenek, így csak az elmondásokra alapozva lehet rekonstruálni községünk megszállását.

Feltehetően a község keleti és nyugati szélein vonultak észak felé a megszállók és ezzel egyidőben a főutca felé nyomultak, megtisztítva a mellékutcákat, ahol védők nem voltak.

De folytassuk a Szentháromság téren. A mozi felől mintegy századnyi gyalogság a járdán, a házak tövében nyomult a templom előtti térre. Egy többtagú küldöttség a községháza felé haladt. Ekkor a Galli féle vendéglő Széchenyi utca sarkán tüzelőállást foglaló német tiszt villámgéppuskával sorozatokkal ritkította a támadókat, akik lehúzódtak a védelmet nyújtó épületsarkok, mélyedések közé. Ezidőben kapott találatot a plébánia épület északi tetőzete, Az említett német géppuskás addig tartotta a támadókat, míg a Széchenyi utcából kapott halálos fejlövés következtében ráborult fegyverére. Ezt a hős katonát meggyalázva napokig hagyták ott feküdni a győzők. Még ezidőben a Bajai úton vonultak vissza a Duna vonalat védők, így a Kossuth utca Bajai útra való betorkollásánál védelmi harcok folytak, melyben magyar és német egységek vettek részt.

A visszavonulást követően a harcok áttevődtek a sorompón túli és menti területre. E harcok alatt több Budai úti házat ért belövés, mint például a Szendrei ház első szobáját. A sorompó körüli harcok még 28-án éjfélkor is dúltak. Az eget csíkozták a nyomjelző lövedékek színes átlói.

Térjünk vissza a főutcára. Úgy 16 óra tájban idegen nyelvű hangokra figyeltünk fel a pincében. Mire feljöttünk, a sütőhelyiségben mintegy 8-9 főből álló előőrs állt előttünk. Az idegen, keleti arcvonások, az állig felfegyverzett katonák nyakig sárosan félelmet keltettek. A sütőhelyiségben a lövöldözés miatt el nem vitt házikenyerekből pusztítást végezve falatoztak. Rövid idő elteltével csillagos vállapos tiszt jött be az előőrs után és revolvert forgatva kihajszolta a katonákat többször emelgetve a „ná frontá” szavakat, ami feltehetően nem volt dícsérő az előőrsnek. Valamennyi orosz katona egy-egy 2-3 kilogrammos házi kenyérrel a hóna alatt, puskával, géppisztollyal a vállán kivonult a kapunkon a frontra. Ez volt az első találkozásom 12 évesen a „felszabadítókkal”. Később a meglepetés és megborotválkozás fokozódott bennem.

Mivel a harci zaj csendesült, több ott tartózkodó szomszéddal feljöttünk és a pékség kemence melegéhez húzódtunk be: november lévén már hűvös volt.

Kenyér mindig kell az élő embernek!- mondta anyám és a nálunk menedéket talált, deportálásból megszökött, 18 éves jugoszláv (állítólag pék-cukrász) fiúval kovászt készítettünk. Akkor nálunk maradt két dunaszekcsői származású magyar katona, akik falujuk közelségéből adódóan magukra nézve befejezettnek vélték a háborút.

Úgy este 6-7 óra tájban már a gyér harci zajok közé egyéb gépjárművek, lófogatok és idegen emberek hangja vegyült. Ekkor már a borzasztónak hangzó puskatussal való kapuverés keltett rémületet. A folyosó (gang) végén a sütőkonyha előtt arra figyeltünk fel, hogy kifeszítették az üzletajtót és alkalmi mécses lángnál feszegették a kasszafiókot, a szobák szekrényeit és azok fiókjait. Borzasztóan megijedtünk, szörnyen féltünk. A nálunk levő férfi emberek kert felé futását látva anyánkkal mi is arra menekültünk, megbúva a szomszéd garázs és kamra tűzfala közé. Dideregve vártunk. Az eget színessé tették a felvillanó torkolattüzek és a nyomjelző golyók színes csíkjai, a fegyverek ropogása.

Most emlékezve ez már a sorompón túli harcok zaja lehetett. Mintegy két óra múlva a szerb fiú „mama elment orosz…” szavaira eszméltünk, és visszalopóztunk a szomszéd védelmet nyújtó tűzfalak közétől a sütőszobába.

A lakásban lévő látvány annyi év távlatában is szörnyvolt. Minden szekrény tartalma kiforgatva, berendezések felborítva, mintha egy tájfun vonult volna végig szobáinkon. A telefunken rádió vételi doboza szétfeszítve, a külön hangszóró Nem is néztük meg, mi minden tűnt el, hanem a kifeszített üzletajtót bereteszelve elkezdtünk a hajnali órákban kenyeret sütni, mint mindent megmentő foglalatoskodásba.

Rövid nyugalom után kivágódott az utcai nagykapu és begördült egy amerikai GMC-re felszerelt sorozatvető, amit „Katyuskának” neveztek. A gépkocsi két első szögletes sárvédőjén dobtáras géppisztolyt előretartó marcona katonák hasaltak. A harcjármű személyzete miután megkérdezte: „Nyemci jeszt?” pincébe, padlásra felmenni nem mert, „kusáj”, azaz ennivaló után érdeklődött. Friss kenyér adva volt. Hosszas magyarázkodás után édesanyám valami krumplipaprikás szerűt (paprika nélkül) kolbásszal készített, amit a „kázánjka” háziasszony előkóstolása után maradék nélkül elfogyasztottak. Ez már november 29-én reggel 8-9 óra tájban lehetett. Röviddel ezután ismét egy tiszt csinált rendet. A gépkocsi szegletes sárvédőjére helyezett vánkosokat, paplanokat hangos ordítások közepette ledobáltatta, szuronnyal felszúrta (egész udvarunk napokig tele volt tollal) és kiparancsolta a katyusát személyzetével együtt udvarunkból. Elindította őket Szekszárd felé, ahová 30-án érkeztek, azaz két na p alatt tették meg az alig 20 km-t. Ellenállásról ezután nem tud senki. Ez volt a második emléket hagyó találkozásom a „felszabadító” megszállókkal.

A továbbiakban a pékség üzemelt, a sült kenyeret felszeletelték, kétszersültté pirították és úgy zsákokban szállították a frontra. A kényszermunkában dolgozott helyi pékek: Bálint Jani, Schárer János, Schárer Gáspár, Máyer Kádár, stb. A magyar honvédség itthagyott 4 vagon lisztjéből a tulajdonos mintegy vagon kövesdi kemény tüzifájából gondoskodott a szovjet ellátásról, a harcoló katonákról. A győzelem napjáig (Oh, bocsánat!) úgy márciusig, hisz akkor még Simontornyát nem tudták meghódítani, a pékség a leírt módon üzemelt. Ha a tüzifa elfogyott, hoztak két teherautó kigyalult fenyőgerendát, Sót, lisztet zabráltak az ellátás biztosítására.

Az első szobánkba úgy 194. decemberétől tábori telefonközpont települt, ami 1945. április 4-ig 4 fő leányzóval (bárisnyával) rendkívüli élményeket hagyott.

+Egle Károly (Cikádor Újság, 1993. december 1. III. évfolyam 24. szám)

I. rész IDE kattintva elolvasható

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1356330