Beszélgetések – Váradi Henrikné Götz Lujza- Babi néni

2017 március 31.

Sok szó esik mostanában a kosárlabdáról, eredményekről, utánpótlásról. Hogy indult útjára ez a sport Bátaszéken? Ma a TAO rendszer által támogatott, eszközökben, felszerelésben bővelkedő lehetőségek között el se tudjuk talán képzelni azt, amikor néhány lelkes fiatal egyáltalán nem ideális körülmények között – fiatalságát szenteli egy sportnak. Erről az időszakról első kézből hallhatunk Babi nénitől!

Kérjük, meséljen ifjúságáról, hiszen egészen más, sokkal nehezebb volt akkoriban, a háború alatt, végén és u​tán fiatalnak lenni…

Kicsit vissza kell nyúlnom, és a történelmi helyzetet is el kell meséljem. Nem volt könnyű, sokmindent megélt az ember… ’44 március 19-én jöttek be a németek a Dunáig, és ebben az évben gyűrűzött bele még jobban a háború a mi életünkbe, akkori fiatalság életébe. Ekkor a polgári iskolában, ahová jártam (a mai gimnázium épülete volt óvoda, elemi, polgári és gimnázium is, érdekes…) véget is ért a tanítás, volt, hogy zsidó osztálytársaimat elvitték… Ebben az évben jött meg édesapám a fogságból, de ennek rövidesen tragikus vége lett. December 6-án hozta be a házba egy orosz katona a papát, 10 napra rá meghalt vérmérgezésben… Ez a személyes háttere a kosárlabdázásom kezdetének.

Kérjük, meséljen arról az időszakról, amikor elkezdtek kosárlabdázni Bátaszéken! Tényleg a semmiből kellett létrehozni a csapatot?

Ahogy véget ért a háború, hazajöttek a fiatalok, lassan fellélegzett mindenki – felmerült a kérdés, mi legyen a fiatalsággal, mihez kezdjünk? Akkor 50 fiatal összegyűlt a sportpályán, és ezeket igyekeztünk eldönteni. Futballcsapat mindig is volt, mi új dolgot akartunk. Adott volt az atlétika is – viszont Krasznai Feri (Jeles Bátaszékiek sorozatunkban ITT olvashatnak róla, mint a soproni kosárlabda atyjáról), Hovánszky Emil meggyőzött minket a csapatsport előnyéről az egyéni atletizálással szemben.

„A falu sporttelepe mindössze egy hepe-hupás, giz-gazzal benőtt terület volt, ahol csak két árva kapu jelezte, hogy itt a futballpálya… Három óriási bombatölcsér, ágyú- és géppuskaállások, a pályán keresztülfutó lövészárkok…” (Novák István: Bátaszék sporttörténete)

Nem volt akkor ám még kosárlabda-pálya! Mindent magunk csináltunk. Miután Krasznaiék beszerezték az engedélyt a pályaépítéshez, mindenki ásót, lapátot ragadott, és két nap alatt -a forró napsütésben- kialakítottuk a pálya alapját! A vasutasoktól kaptunk salakot… Palánkunk pedig először nem is volt, csak gyűrű nélküli kosár. Az első mérkőzésünket is erre játszottuk a Pécs ellen, mely 2-3-as eredménnyel zárult.

Hogyan zajlottak ezután az edzések? Hogy alakult ki a csapat?

Mi általában mindig 5-en voltunk csak, nem igazán volt cserénk. Néha voltunk 6-7-en is, de hát ugye tovább tanulnak, férjhez mennek a felnövő lányok… Első csapatunk Jankovics Mária, Schanczenbacher Kati, Reinhardt Erzsi, Herbst Juli és én voltunk. Később jött König Anna, és Felvidékről Jankó Ilona. A csapatból az eredeti bátaszékiek közül ketten vagyunk életben, Schanczenbacher Kati és én, illetve a felvidéki Jankó Ilona. Hovánszky Emil tartotta az edzéseinket, és hát fiúk ellen játszottunk, hiszen saját magunk csak egy csapatnyit tettünk ki. De nem volt ám nagy felszerelésünk! Úgy varrtuk a mezünket, édesanyám kötött tutyit, valami talpat szerkesztett rá, hogy legalább egy edzést kibírjon… a polgáris szoknyanadrágnak leszedtük a szoknya részét, az lett a nadrágunk. Az edzésünk 3 kör futással kezdődött a focipálya körül, kis bemelegítéssel folytatódott. Először természetesen a labdakezelést kellett elsajátítanunk, aztán a lépéseket. Aztán jöttek a dobások, büntető gyakorlásánál 10-ből legalább 5-nek be kellett mennie!

"Babi" a bal alsó szélen

Hogyan alakultak aztán az eredmények? Milyen mérkőzéseket tudtak játszani, hova jutott el a Bátaszéki Női Kosárlabdacsapat?

Kerületi bajnokságban játszottunk, az összesen 8 csapat közül harmadikak lettünk ’46/47-ben. Ebben az évben kerültem Jankovics Máriával együtt a vidékválogatottba, és részt vehettem az emlékezetes diósgyőri edzőtáborban.

„A felszabadulás utáni években alakult meg Bátaszéken a kosárlabda csapat. A Pécsi Lokomotiv az akkori PVSK egy-egy lelkes kosárlabdázója sietett az újonnan alakult női csapat segítségére. Emellett csak egy lelkes vezetőség és egy még ennél Is sokkal lelkesebb szurkolótábor segítette újonnan alakult nő csapatot. A felszabadulás utáni években Bátaszéken egy női kosárlabda mérkőzésen ugyanannyi szurkoló buzdította csapatát győzelemre, mint a labdarúgómérkőzésen. A vezetőség, a szurkoló és nem utolsó sorban a játékosok lelkesedésének meg is lett az eredménye. A csapat szépen fejlődött és bizony 1948-ban már a pécsi csapatok is tartottak a lelkes bátaszéki lányoktól. Jó munkájuk eredményeképpen két játékosuk 1948-ban részt vett Diósgyőrben a vidéki legjobbak edzőtáborozásán. Ezután jött az 1949-es és 1950-es év, mely a legnagyobb dicsőséget hozta a bátaszéki lányok számára. Kiharcolták az NB II-be való jutást. 1949 őszén 9 lejátszott mérkőzés után az NB II. 2. helyén még a PVSK női csapata állt. Odahaza szinte verhetetlen volt ez a csapat, de Budapesten is sok szép győzelmet arattak. Az NB II. megszűnése után a megyei bajnokságban is jó eredménnyel szerepeit a csapat. Ekkor már néhány játékos megvált a csapattól, de még így is minden évben komoly bajnokjelöltként lépett elő. 1952 őszén bejelentették a csapat megszűnését.” (Tolnai Napló 1954.február 19.)

Egyéni pályafutása merre vezetett?

Játszottam Baján is és a Szekszárdi Magasépítőknél is, egészen ’61-ig.  Ennek az időszaknak megvolt a maga egyedisége. Gőzmozdonnyal, tehervagonnal utaztunk a mérkőzésre, ami rendkívül hosszadalmas volt a gőzzel való hajtás technikája miatt. Hajnalban keltünk, másnap reggelre értünk haza… Ekkoriban ám egy vállalat 4-5 szakosztályt fenn tudott tartani, sokat áldoztak akkoriban a sportra! Emellett a sportot űzni is öröm volt, igazi szívügye volt mindenkinek.

"Babi" a bal felső szélen

Bátaszéken aztán az újjáalakulást követően inkább már a fiatalok terelgetésében vettem részt. Később egész „nehéz” volt kimenni mérkőzésekre abból a szempontból, hogy folyton késztetést érzett az ember arra, hogy bekiabáljon „ne, ezt ne így, hanem úgy csináld…!”

Milyen példaképeket tudna felidézni, ki volt, akire akkoriban felnézett?

Kovács Katit természetesen egyértelműen (sokszoros magyar válogatott), Bokodyné Domokos Irmát…

Mit tudna tanácsolni a mai fiataloknak, milyen különbségeket lát a régi és mostani sportolók között?

Nem igazán ismerem én már a mai fiatalokat, nem tudom, mik az ő elgondolásaik, de mintha az lenne a benyomásom, hogy nem igazán csinálnak ők már semmit szívvel-lélekkel. Képzeld csak el, én 3 órakor a szőlőből pattantam fel a biciklimre, hogy odaérjek az edzésre, egyetlen edzést ki nem hagytam volna… A mi életünket megtörte a háború. Emlékszem papa utolsó szavaira:„Aranka én úgy rágyújtanék egy cigarettára…” a mama odaadta neki, egy slukkot elszívott, lehajtotta fejét és meghalt… Mi lányok rohantunk Szentlőrinci doktorhoz, hogy „ébressze fel a papát!”. Képzeld magad 14 évesnek, meghalt a papa, elveszik a tulajdonod, szőlőd… A mama nem engedte, hogy kollégista legyek messze, féltett, azért kimaradt a továbbtanulás, összetörtek az álmaim… A kosárlabda egy olyan időszakban jött segítségemre, amikor a szépen, jól alakuló kis életemben minden összedőlt, és ebből a sport, a kosárlabda húzott ki!

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1399920