Beszélgetések – Bojás Eszter

2017 április 06.

Szinte nem volt olyan bátaszéki rendezvény, melyet ne színesített volna a fiatal tehetség gitárjátéka és hátborzongatóan szép éneke. A bataszek.net elsőként készített vele interjút, érintve a honnan-hová kérdéseket, a repertoárt és fellépési tapasztalatokat.

Célszerű lenne talán onnan kezdenünk, hogyan került az életedbe a zene, a gitár. Volt-e családi indíttatás, mikor, és hol kezdtél el zenét tanulni?

Sokat gondolkodtam, amikor elkezdtem az iskolát, hogy fúvós hangszert kezdjek-e tanulni, vagy gitárt. Végül ugyebár ez utóbbi mellett döntöttem, közrejátszott az is, hogy papám gitározott. Klasszikus gitárt tanultam, illetve tanulok azóta is, ezt 6 évesen kezdtem el. Érdekesség, hogy én már akkor felnőtt méretű gitáron játszottam, mert nem állt rendelkezésre kisebb – bár annyira nem volt ezzel gond a hosszú ujjaim miatt. 7 éve ugyanazzal a gitárral játszhatok, csak sajnos ezt majd vissza kell később adnom. Aztán 9 éves koromban Anyukám révén az Iparos Kávézóban oktató Nagy Imi óráira kezdhettem járni. Az éneklést is ő fedezte fel bennem, és ő kezdte kiépíteni a kis egyéni fellépéseimet is.

Így tehát egyszerre tanulsz klasszikus-, és könnyűzenét. Sokan abbahagyják a zeneiskolai tanulmányaikat, vagy eleve csak magántanárhoz járnak. Te mit szeretsz az egyikben és másikban? Tanultál szolfézst, zeneelméletet - hozott könnyebbséget a könnyűzenében mindez?

Nyilván teljesen más a kettő, így mondhatni a hangok ismeretén kívül nemigen volt átfedés a két stílus között. A tapasztalatszerzés természetesen mindenképpen hasznos, az embernek kialakul a fellépési rutinja is, vannak hangversenyek, megmutathatja tudását az iskola előtt is pl. Dorottya-napon. Mindennek van persze előnye és hátránya, mint a kötelezően megtanulandó leckék, amihez sokszor nincs kedvem, főleg talán azért, mert nem lehet bele egyediséget vinni, a ritmus, stílus mind kötött. A magánórára pedig a tanítványok viszik a dalokat, kedvenceket, és a saját képünkre formáljuk. Ez az, ami a fő különbség, hiszen akinek szabadabb képzelete van, az szeret egyszerre több mindent csinálni, és nehéz leülnie gyakorolni – bár sokszor még a könnyűzenei dalokat sem könnyű. A zeneelmélet nem kötött le az iskolában, számomra túl kötött volt. Viszont ezt tanuljuk Iminél is, aki egészen máshogy adja elő. Miért van például 7 hang a skálán? És elmondja, hogy a hetes egy különleges szám volt, szóba kerülnek a bolygórendszerek, érdekességek – máris könnyebben jegyzem meg a tanulnivalót is. A kötöttség elveszi a motivációt! Hiszen egy kisbaba is úgy tanulja meg a dolgokat, hogy szabadon tapasztal. Ha nem engedik, hogy felfedezzen, később sem fogja tudni használni a fantáziáját.

A magánórára akármilyen zenét vihettek magatokkal? Nem mondja az oktató, hogy „ez túl nehéz”? Könnyítitek, egyedivé teszitek olyankor a dalokat?

Az a jó Imiben, hogy nála nem az van, hogy azt mondja: „ezt inkább ne, majd később, ilyet nem tudsz még”… Hanem meghallgatja, rögtön mondja, hogy ez így és így lenne jó, mik az akkordok, hogy legyen az átvezetés… Aztán ha tényleg nehéz még gyakorlás után is, arra a zenész maga rájön még koncert előtt, hogy egyelőre nem érett a fellépésre az a dal. Én általában úgy megyek már az órára, hogy a szöveget tudom, hiszen nyilván a kedvenc számait szeretné eljátszani az ember.

Milyen zenei hatások értek, milyen példaképeid vannak? Van-e olyan szám, amit legszívesebben játszol el a fellépéseken?

Nagyon sokféle zenét szoktam hallgatni/játszani – ha valaki meghallgat az Iparosban egy fellépésem alkalmával, talán érzékelheti is. Ha valaki megnézné a telefonomon tárolt dalokat, olyan érzése lehetne, mintha 5 különböző ember ízlését látná – bár például nővérem is ilyen. Persze vannak időszakok, mikor ezt-azt jobban szeret az ember. Mindenkinek az életében vannak érzelmi hatások, ilyen az egyik hét, olyan a másik – ez a zenehallgatáson is lecsapódik. Volt nekem 1-2 év, mikor azt hittem, olyan nagy vagyok – ekkor kezdtem például alternatív zenét hallgatni. Maga a sokféleség valójában nemrég kezdődött el, talán elértem egyfajta zenei egyensúlyt és nyitottságot. Kedvenc dal, amit játszanék… A Zanzibár: Új napra ébredsz. E számhoz emlékem kötődik, ugyanis ez volt az első „fizetős” fellépésem, Sárpilisen.

A Kicsi Óriások műsorban az utolsó, tv-s válogatón estél csak ki, ami nagy eredmény! Mikor merült fel Benned, hogy egy ilyenre jelentkezzél, milyen volt a családban a fogadtatása? Mesélj, kérlek a tehetségkutatón szerzett élményeidről is!

Volt régebben az Ének iskolája c. műsor, amit követtem, és én már 6-7 évesen azon ábrándoztam, hogy de jó lenne ilyesmiben szerepelni. Persze Anya még kicsinek tartott, félt attól, nehogy káros hatással legyen rám az egész. Aztán jött az általad említett műsor, és ekkor már nagyon szerettem volna jelentkezni. Annyira, hogy többször is kitöltöttem magamban a jelentkezési lapot (a végleges jelentkezéshez szülői jóváhagyás kell), hogy mi lenne, ha mehetnék… (nevet) Aztán nagy örömömre megkaptam a szülői beleegyezést! Az egész nagyon nagy élmény volt, bár egyben fárasztó is. 5-6 válogató alkalom volt a műsor előtt, azért, hogy a tv-be már a tényleg tehetségesek kerüljenek, és nehogy valamelyik kisgyerek ügyetlensége miatt legyen híres, ami nagyon káros lenne számára.

Nagyon kedves volt mindenki, és itt találkoztam először nagyobb technikával. Újdonságokat is tanultam, például az utolsó előtti válogatón vokálozni kellett, ami teljesen új, és nehéz volt számomra. Aztán találkozhattam híres emberekkel, személyes kedvencemmel, Molnár Tamással az AFC-ből. Ez is nagy motiváció volt számomra, és nagyon nagy élmény. Talán ezért is történt, hogy nem volt annyira csalódás, hogy a TV-s válogatóból kiejtettek, mert rengeteg szép élményt kaptam, és sok tapasztalattal lettem gazdagabb.

Még egy példát hadd emeljek ki: sokan kérdezik, nem nehéz-e magamat kísérni. Erre azt tudom csak felelni, hogy én ezt már így szoktam meg, és az volt inkább nehéz, hogy ezen a válogatón az adott alapra kellett énekelni. Én voltam az egyetlen, aki magát kísérte volna, és mivel nem lett volna kihez hasonlítani a produkciómat, így a gitárt el kellett hagynom. Ha egyszerre játszom és énekelek, én határozom meg a ritmust, könnyebben korrigálok – adott alap esetén máshogy kell igazodni, ezt kellett a válogatók során megtanulnom.

Nem voltak ezután irigyeid? Hogyan fogadták a sikereid tényét a korodbeliek?

Hetedikben most összevonták az osztályomat egy másikkal, és ez nekem nagyon jókor jött. Én inkább kerültem a fellépések témáját, így a negatív dolgokat inkább a tehetségkutató után tapasztaltam. Az eredeti osztályom eleve klikkesedett volt, én semelyik csoportosulással nem tudtam azonosulni. Amikor jöttek az új osztálytársak, akkor tapasztaltam, hogy ők mennyivel pozitívabbak: gratuláltak, érdeklődtek. Habár sokan féltenek attól, hogy „elszállok”, egyelőre úgy érzem, helyén tudom a dolgokat kezelni, és nem adok okot a rosszindulatra.

Manapság nagyon népszerűek a YouTube csatornák, ahol tehetséges fiatalok játszanak feldolgozásokat, videoblog formájában teszik közzé produkcióikat. Ilyesmi felmerült-e Benned?

Gondolkoztam hasonlón, de korainak tartanám még. Nem szeretném „gagyin” csinálni, ha belekezdek, szeretnék inkább önálló számot, klipet készíteni. Úgy gondolom, hogy az emberek inkább a látványra szoktak felfigyelni, nem arra, hogy valaki csak leül a kamera elé, és gitározik.

Van esetleg már önálló témád, ötleted? Esetleg kisöcséd születése kapcsán megfogalmazódott szöveg…

Sokat gondolkodom ezen, de még talán ráérek… Jó lenne művészeti ágon továbbtanulni, az ezt is segíthetné – bár Anya félt elengedni messzire, hogy belekeveredek a „bátorságom” miatt mindenfélébe… Visszatérve: inkább a szomorú élmények szokták ihletni a zenészeket, akkor jön igazán mély, elgondolkodtató tartalom. Azt is szokták mondani, hogy a szomorú gondolatokat jobban ki lehet fejezni ezen a nyelven… ehhez azért kell még egy kicsit érjek, változzak – biztosan fogok, vagy legalábbis remélem!

Ezek szerint jobban szeretsz mélabúsabb dalokat énekelni? Szerintem illik is hozzád a melankolikus hangulat. Azonban ezt nem mindig lehet előadni, nemde? Volt már, hogy megszabták, hogy mit játssz, vagy mit ne?

A szomorúságot nagyon szépen ki lehet érzelmileg fejezni, a vidámabb dalok közül is inkább a bonyolultabb üzenetet hordozókat, elgondolkodtatóakat szeretem: mit gondolhattak az írók, mit akartak kifejezni? Ilyen szerintem a 30Y is. Konkrét felkérésem a korábban említett sárpilisi előadásra volt: a Góbé zenekartól a Kodályost szerették volna hallani. Egyszer voltam óvodában fellépni, ott csak annyit mondtak, hogy „halálos” téma ne legyen, mint a Tiszta szívvel. Persze a kisgyerekeknek a pörgős zene a megfelelő, hiszen ők is pörögnek, 4-5 évesen én sem hallgattam lassú dalokat.

12 éves létedre már komoly számú fellépés van mögötted, egyértelmű a tehetséged és a zene iránti elkötelezettséged. Lehet, hogy korai a kérdés, de vannak-e további terveid ehhez kapcsolódóan, kitűztél-e hosszú távú célokat Magad elé a zene terén? Tervezel-e esetleg zenekar alapítást, elektromos gitárra való áttérést?

Zenésznek lenni nehéz szakma Magyarországon, hiszen nagyon sok tehetség van. Nem könnyű bekerülni az ismertek közé, „nagy duma” kell hozzá. Nem is igen örökéletű manapság, gyorsan emelkednek és hullanak a csillagok, így én ezt inkább „másodállásban” csinálnám később is. Viszont a kapcsolódó szakmák, a média nagyon érdekel, ha nem lennék lámpalázas, legszívesebben műsorvezető lennék. Viszont inkább „háttérmunkásként”, mondjuk operatőrként tudnám elképzelni magam.

 

A zenekar kérdés is olyan, aminek sok szép és sok árnyoldala van. Egyedül azt csinálsz, amit akarsz – például Passenger egyedül szokott fellépni – de egyedül viszont nem olyan könnyű „kitölteni a színpadot”. Ez a zenekarral könnyebb lehet, nincs az az érzet, hogy mennyire egyedül vagy. Zenekarhoz hasonló tapasztalatot kapunk Iminél, annak ellenére, hogy mindannyian gitározunk, hiszen szokott meghívni fúvóst, dobost, a táborban voltak hegedűsök is. A szólógitár az a kategória, amit ugyanúgy külön meg kellene tanulni - ez a jövő zenéje. Egyelőre jól érzem magam így, ahogy van, és itt is van még hova fejlődni!

 

Legközelebb itt hallhatjátok őket:

Foto: Mirko Mark

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1356374