A II. Bátai Nemzetközi Pálinka és Párlatverseny 2017.

2017 április 21.

Bátaszék Legjobb Pálinka készítője - Igen nagy örömünkre szolgált ennek a különdíjnak a megalapítása, hiszen azért nekünk Bátaiaknak be kell ismernünk, hogy egy nagy település, Bátaszék árnyékában élünk. 

Nagyon sok szállal kötődünk már most is oda, és ez valószínűleg nem lazulni, hanem sokkal jobban erősödni fog a jövőben. Az elmúlt évek bizonyították, hogy átjárunk egymás rendezvényeire, legyen az kulturális, szórakoztató, vagy éppen kulináris. Ezen felül rokoni, baráti kapcsolatok százai feszülnek a két település között. Ezért az első verseny tapasztalataiból levonva döntöttünk ennek a szempontnak a kiemelésében. Vagyis bátaszék közigazgatási területéről nevezők indulhatnak ezért a különdíjért, amelyet a legeredményesebb nevező kap, majd meg a város polgármesterétől. Az ötletet dr. Bozsolik Róbert városvezető nagy örömmel fogadta és természetesnek vélte annak támogatását. Itt is szeretnénk kiemelni, hogy nemcsak magánfőzők, hanem bérfőzetők is indulhatnak a címért. A pontozás és értékelés minden településről nevezők esetében egyforma. Természetesen az a célunk ezzel is, hogy ösztönözzük a pálinka készítőket, hogy mind többen és mind több italukat nevezzék be a versenyre. Ezzel is mutatva, hogy a térségben igen erős a pálinka, mint Hungarikum utáni szenvedély.

Forrás: http://maganfozokpalinkalovagrend.blogspot.hu / Muth József


Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1258110