A BÁTASZÉKI VASUTASKIRÁLY – ÚJRATÖLTVE

2017 április 25.

Az ntf.hu tudományos weboldalon jelent meg korábban egy bejegyzés, mely Vajda Gyula, volt bátaszéki állomásfőnököt illető néhány cikk alapján került összeállításra. Azóta a leszármazottak a bataszek.net-et is megkeresték, és a helyreigazítást közzé is tettük. A történelmi szakportál pedig tovább nyomozott a rokonok által megadott elérhetőségek alapján, így áll össze az alábbi cikk. Érdemes teljesen végig olvasni, mert úgy kerek a történet!

Bár a cím önmagában is megtévesztő lehet, a mostani posztban nem egy újabb iparmágnásról, hanem egy “mezei”, egész pontosan bátaszéki állomásfőnökről lesz szó, aki a Népszava tudósítása szerint olyannyira nem átallotta sutba dobni “a szocialista törvényességet”, hogy visszaélései híre a minisztériumig, sőt a fent említett országos napilap hasábjaiig is eljutottak. A napilap két hónapon át, összesen három cikkben foglalkozott Vajda Gyulával és tevékenységével; az utolsó írás elégedetten számol be a “vasutaskirály” menesztéséről.

A történet azonban korántsem ilyen egyszerű; a Népszava cikkein alapuló írásom 2015 októberében jelent meg blogunkon, 2016 végén azonban megkeresett Vajda Gyula lánya és unokája azzal, hogy a valóságban meg sem történt az itt említett eset. Az ő elmondásuk és a Tolna Megyei Népújságban szereplő információk teljesen más megvilágításba helyezik a történetet, amelyet most helyreigazítva újra megjelentetünk. Valóban eljárhattam volna körültekintőbben, ugyanakkor eredetileg nem egy hosszú írást, csak egy rövid, érdekes blogbejegyzést terveztem készíteni (az érdekességgel nem is volt gond), és bár tudom, hogy az 1950-es évek sajtótermékeiről nem mindig lehetne megformázni az igazmondás szobrát, az meg sem fordult a fejemben, hogy egy ilyen, minisztériumokon átívelő, az egész országban olvasható történet merő kitaláció legyen.

A szocialista korszakban, különösen annak első felében a helyi vezetők (tanácselnök, TSz-elnök, pártszervezeti titkár) korlátozott, de mégis jelentős önállósággal bírtak, és sokan közülük afféle “vöröscsillagos Döbrögiként” élték napjaikat. Amíg teljesítették a tervet és nem mentek szembe a párt utasításaival, a felsőbb szintű vezetés viszonylag ritkán avatkozott be ügyeikbe; a most ismertetett bátaszéki eset ebből a szempontból is rendhagyónak számít.

kiskiraly_1.png

A kezdetek…

“A Pécs felé haladó 6403-as sebesvonat motorkocsija kigyulladt.” – így indul a Népszava 1959. június 14-i számában olvasható cikk, amelyből megtudhatjuk, hogy 1958 augusztusában tűz ütött ki egy vasúti szerelvényen.

“A baleset oka: Tapolczai László motorvezető ételt melegített a kocsiban elhelyezett petróleumfőzőn; ez súlyos szabálysértés volt. A bíróság ezért el is ítélte. Szeghalmi Józsefet pedig az igazgatóság büntette meg, mert a vonatvezetőnek kötelessége lett volna a petróleumfőzőt eltávolítani. Bárki mondhatná, hogy ezzel az intézkedéssel le is zárult az ügy.”[1]

abmot352.jpg

ABmot szériájú motorkocsi (illusztráció)

De persze nem zárult, hiszen akkor ez az írás sem készülhetett volna el. Szeghalmi József, aránytalannak érezve a büntetést, először állomásfőnökéhez, Vajda Gyulához fordult, majd miután az nem lépett az ügyben, levelet írt a Népszavának, amelyben

“közölte, hogy nem ért egyet a döntéssel. Huszonhárom éve vasutas, s ezalatt az idő alatt említésre méltó szabálytalanságot nem követett el, amit nem vettek tekintetbe. (Mint utólag kiderült, ezt figyelembe vették, de az írásos indoklásból kihagyták.) Sőt a kocsiban bennégett ruházatát a rendelkezések ellenére még máig sem térítették meg. Szerinte mindez bosszúállás az állomásfőnök részéről, ugyanis a korábbi időben többször megmondta véleményét helytelen magatartásáról, rossz módszeréről. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy az állomáson súlyosan megsértik  a demokráciát, a kritika szabadságát és üldözik azokat, akik bírálni merészelnek. A súlyos megállapításokat tartalmazó levél alapján a vasutas-szakszervezet megbízottjával, Vass Sándorral és Budai Ferenccel — akit Németh József, KPM [Közlekedési és Postaügyi Minisztérium] miniszterhelyettes bízott meg a kivizsgálással — Bátaszékre utaztunk.”[2]

kiskiraly_2.png

Mégis beszéltek…

És ekkor indult el a lavina, amely végül is (legalább is a Népszava állítása szerint) Vajda távozását eredményezte. Bár Szeghalmi panasza lehetett akár egy sértett dolgozó bosszúja (azt azért érdemes megfigyelni, hogy a szakszervezet milyen gyorsan, és mekkora elánnal reagált), de főnöke finoman szólva is nem túl szerencsés természetével kapcsolatban levelében közölt vádjait több vasúti dolgozó is megerősítette.

“Hogy mi a véleményem a főnökről? Sokat mondhatnék — mondja Molnár János poggyászkocsi-kezelő —, de nem beszélek, mert félek, hogy kiebrudalnak. Ha meglátom valahol, inkább kikerülöm. Ugyanígy nyilatkozott Jakab Márton tolatásvezető, Mezei Alfonz távírász, Pécsi József kalauz és még vagy 150 bátaszéki vasutas, akikkel személyesen beszélgettünk. Egyikük kijelentette: »Ünnep számba megy az a nap, amikor nincs itthon a főnök.Rettenetesen bosszúálló természetű.«”[3]

A riportból az is kiderül, hogy Vajda Gyula már a forradalom és szabadságharc előtt is hasonló viselkedéséről volt ismert, azonban megúszta az eltávolítást.

“Többször engem is megfenyegetett, hogy a nagy szám miatt levált beosztásomból — mondja Simon János vonatvezető. — De ismerjük őt régebbről is, hogy közelebbit mondjak, az ellenforradalom idejéből. 1956 október elején a bátaszéki vasutas fiatalokkal Romániában volt, amikor megjött, éppen a »munkástanács« által összehívott gyűlésre toppant be. S ott a szemébe mondták: embertelen bánásmódját A »munkástanácsnak« azonban, úgy látszik, rokonszenves volt Vajda Gyula, mert az elnök kijelentette: ha megbánja bűnét — megbocsátanak neki, továbbra is főnök maradhat. Az állomásfőnök sírva kért bocsánatot és végigcsókolta azokat, akiket megbántott.”[4]

kiskiraly_4.png

A tisztességtelen ajánlat

A Mátyás-király meséibe illő fordulat azonban nem tartott sokáig, a cikk elkészülésekor Vajda Gyula már ismét “régi fényében tündökölt”, sőt, a tudósítások szerint újabb vétkekkel színesítette palettáját. Egy vasutast például fegyelmi döntés nélkül minősített le, és amikor

“az egyik kalauznő kisgyermekére való tekintettel jobb beosztást kért tőle. Megígérte, de… A pártszervezet kivizsgálta az ügyet és a főnök bocsánatot kért tisztességtelen ajánlatáért…”[5]

kiskiraly_3.png

A fellépés oka – kiemelés a szerzőtől

A tudósítás szerint helyi pártszervezetnek is kezdett teleszaladni a zsákja az állomásfőnökkel;

“Vezetőségi üléseinken szinte állandó napirenden szerepel a főnök magatartása. Beszéltünk vele, sőt taggyűléseinken is bíráltuk. De a szép szó nem használt. Ha szavazásra tennénk fel a kérdést, akkor vasutasaink 99 százaléka leváltását szavazná meg — jelenti ki Takács Kornél, az őszülő hajú párttitkár.”[6]

És a panaszok csak folytatódtak, a legtöbben az igazságtalan, személyi szimpátián alapuló jutalmazási rendszert, és az állomásfőnök be nem tartott ígéreteit kritizálták.

“Vajda Gyulának azonban egy szava sincs arra, hogy a bírálat szabadságát, a szocialista törvényességet sutba dobta.”

– olvasható a cikkben, amely elég keményen szól a MÁV pécsi igazgatóságáról is, amelynek

“már hónapokkal ezelőtt közbe kellett volna lépnie (…) és megakadályozni Vajda Gyula kiskirálykodását.”[7]

nepszava_aug_2.png

Az augusztus 2-i cikk

A Népszavában megjelent riport mellett már a MÁV sem tudott csak úgy elmenni, főleg, hogy a minisztérium is “rárepült” az ügyre, hiszen Vajda állítólagos viselkedése vállalhatatlan volt a szocialista rendszer számára is. A július 14-15-én tartott helyszíni vizsgálat azonban meglepő eredményt hozott:

“megkérdezték a vasutasokat: ki szavaz amellett, hogy Vajda Gyula maradjon és ki amellett, hogy leváltsák? Ugyanis az állomásfőnök a különböző felsőbb szervekhez írt beadványában hangsúlyozta, hogy a bátaszéki vasutasok 80 százaléka szereti őt és kitart mellette. A szavazás eredménye: a vasutasok egyharmada ellene, egyharmada mellette szavazott, egyharmada pedig tartózkodott a véleménynyilvánítástól.”[8]

Az bizonyos, hogy sok vasutas – félve az esetleges bosszútól, nem mert véleményt nyilvánítani. Akadtak mentő tanúk is, akikkel kapcsolatban meglepő dolgok derültek ki.

“Később kiderült, hogy ezek a ‘pozitív’ tanúk egyenesen az állomásfőnök irodájából léptek a fegyelmi biztos elé. Közösen tanácskozták meg, hogy mit is mondjanak. Újabb meglepetés következett. Takarítóasszonyok, s vasutasok vagy tízen jelentkeztek tanúvallomásra. Kiderült, hogy az állomásfőnök kézbesítővel rendelt be húsz embert tanúságtételre.”[9]

Bár az köztudott, hogy a kommunista rendszerek nem viseltettek zsigeri ellenszenvvel a megfélemlített/lefizetett tanúkkal szemben, Vajda ezen húzása feldühítette a vizsgálóbizottságot, amelynek elnöke alaposan le is hordta a “vasutaskirályt”, akinek leváltásáról is rendelkeztek, amely azonban késett,

“mert a MÁV pécsi igazgatóságának vezetője valamilyen okból újabb vizsgálatot rendelt el.”[10]

kiskiraly_5.png

“Győzelem”

A döntés ugyanakkor nem váratott sokat magára, a Népszava augusztus 15-én már lelkendezve számolt be arról, hogy “Leváltották a bátaszéki vasutaskirályt” – a lap természetesen nem felejtette el hangsúlyozni saját, ez ügyben vitathatatlan érdemeit sem.

“Június 14-i számunkban felemeltük szavunkat a bátaszéki vasutaskiskirály uralma ellen, s közöltük a vasutas-szakszervezet követelését is: váltsák le Vajda Gyula állomásfőnököt sorozatos törvénytelen ténykedései miatt. Hosszú idő telt el azóta. Újabb vizsgálatot tartottak Bátaszéken a MÁV pécsi igazgatóságának fegyelmi biztosa vezetésével. A leváltás még mindig késett, s augusztus 2-i számunkban ismét sürgettük az illetékes szerveket. Most a KPM sajtóosztálya közli: Vajda Gyula állomásfőnököt leváltották beosztásából.”[11]

Eddig tartott – legalább is a Népszavában – a “bátaszéki vasutaskirály” története, aki megkapta ugyan a “15 perc hírnevet”, de minden bizonnyal nem úgy, ahogy esetleges terveiben szerepelt. A lelkes olvasó – ahogy anno e sorok írója is – elégedetten nyugtázhatja egyrészt, hogy a sajtó (pontosabban be nem tiltott része) még a diktatúra éveiben is rendelkezett némi befolyással, természetesen olyan esetekben, amikor az általuk felkarolt ügy nem ment szembe a politikai irányvonallal. Másrészt hiába helyi ügyről volt szó, a szakszervezetek és a minisztérium nagyon hamar kapcsolt, ügyesen kihasználva a lehetőséget, hogy “igazságos Mátyásként” szálljanak szembe a “kolozsvári bíróval”. Az már csak hab a tortán, hogy az ügyben a vasutasok védelme egyszerre szolgálta a párt és a szocialista eszmék védelmét is.

És akkor most jön a svédcsavar! Vajda Gyula rokonainak elmondása és a helyi sajtó cikkei szerint az állomásfőnököt nem váltották le, és ez újabb kérdéseket vet fel. Kinek vagy kiknek állhatott érdekében a “vasutaskirály” elmozdítása? Elképzelhető, hogy Szeghalmi Józsefnek…na de ahhoz, hogy egy országos napilap így rácsapjon valakire, komoly kapcsolatrendszer kellett. Az pedig, hogy a minisztérium közli Vajda Gyula leváltását 1959. augusztus közepén, egyszerűen nem igaz. Vajda Gyula a Tolna Megyei Népújság 1960. január 12-i számában már ismét állomásfőnökként szerepel. A tudósítás a téli üzemre készülő vasutasokról szólt.

“A téma aktuális, hisz az első komoly hideg, az első hó még csak most köszöntött be. Samikor a munkaelosztáson az állomásfőnök Vajda Gyula a fokozott éberségre, az utasítások még pontosabb betartására inti a vasutasokat — a fiatalabbak csak akkor értik meg, hogy milyen ellenség is a tél: csúszós lesz a talpfa, jeges a kapcsoló-horog.”[12] 

A megyei lap sok cikket közölt a bátaszéki vasutasokról és külön az állomásfőnökről is sőt Vajda Gyula maga is írt az újságba – még 1956-ban egy romániai látogatással kapcsolatban – és a cikkek mindig pozitív hangvételűek. Még a Népszavás eset előtt, 1957 júniusában jelent meg a Kommunista állomásfőnök című írás, amely végig elismerően nyilatkozik Vajdáról.

“AZZAL KEZDEM beszélgetésünket, hogy még a kora tavaszai arról írtam egyszer, azt fogadták a bátaszéki vasutasok, az órákat is a vonatokhoz lehet majd igazítani. S kell-eennél kedvesebb téma egy ízig-vérig vasutasnak? Kell-e kedvesebb témát felvetni olyannak, akinek még a nagyapja is vasutas volt? Szeret a szakmájáról, az emberekről, vonatokról a napi vasutas gondokról beszélni. Annyira szeret, hogy belefelejtkezik szavaiba, talán már észre sem veszi amint elkezdi mesélni, hogyan lett vasutas. Hogyan kezdte az érettségi után a vasutas életet. Jó hallgatni nekünk fiatalabbaknak azt, milyen életük volt ezelőtt 20 évvel a fiataloknak. S talán mégis sokan vannak olyanok, akik nem akarják mindezt elhinni. Nem akarják elhinni azt, ha valaki vasúton forgalmista akart lenni, egy-két évet biztosan munka nélkül volt. Azután mehetett csak krampácsolni, szenet lapátolni, közben állandóan tanulva elsajátítani a vasutas tudományt. S akinek nem volt protekciója és nem volt olyan szorgalma, mint Vajda Gyulának, abból nem lett soha vasutas. — Nem volt protekciója, ezért kellett végig járnia a vasutas „iskolát”, mire forgalmista lehetett, mire önállóanadhatott szolgálatot.”[13]  

A cikkből – a korra jellemző politikai frázisokat most engedjük el – egy tehetséges és a vasutat szerető ember képe rajzolódik ki, ami szöges ellentéte a Népszava által sugalltaknak. Megtudhatjuk, hogy Vajda Gyula 1945 után több állomás helyreállításában is részt vett, és a cikk alapján forradalom alatti magatartását sem érheti kifogás

“Helytállt, amikor falujáró főnök lett. Amerre útja haladt mindenütt jó hírt, jó munkáthagyott maga után. Rendbehozott vagy féltucat kisállomást, s akkor nagyobb feladatot bíztak rá. Elküldték ide Bátaszékre. Volt mit tennie. A vonatok rosszul közlekedtek, súlyosfegyelemsértések voltak, a kommunisták kevesen bár, helytálltak a munkában, de többre nem tellett erejükből. Nem tudtak már az emberek között beszélgetni a napi feladatokról,nem volt aki összefogja őket. S ekkor érkezett meg az új főnök. Hosszú hónapok kemény munkája után lassan javulgatni kezdett a munka. S most már kielégítően dolgoznak a vasutasok. De az elmúlt évben, amikor a feje- tetején állt minden. Amikor a népköztársaság címeres vasutas jelvényét levetették vele, amikor a csillagot az állomás homlokzatáról leverték az ellenforradalmárok, akkor is azt mondta: “Emberek dolgozzunk!” S dolgoztak, lassan közlekedtek a vonatok, de volt csatlakozás Baja, Szekszárd és néha még Dombóvár felé is. Azután hamar rendbejött minden. S most már az órákat a vonatokhoz lehet igazítani.”[14] 

Miután Vajda Gyula rendszeresen “jelen volt” a helyi sajtóban – ünnepségeken, kiállításmegnyitókon volt kiemelt vendég, díjakat adott át – kizárt dolog, hogy leváltásáról, akár csak pár mondatban, de ne számolt volna be a tolnai újság. Az tény, hogy 1959 februárja és 1960 januárja között egyszer sem említi a Népújság, de ettől kezdve ismét “visszatérő vendég” lett a lap hasábjain. A bátaszéki vasútállomás dolgozóinak 41 százaléka szocialista brigádban dolgozik című, 1961. február 21-én megjelent cikkben ez olvasható:

“A bátaszéki vasútállomás főnöksége, pártszervezete és a szakszervezet e feladat végrehajtására mozgósítja a dolgozókat, a szocialista brigádokat.
— A szocialista brigádok munkája — bár mindössze négyhónapos múltra tekint vissza — emelői az eddig elért eredményeknek. A bátaszéki állomás kollektívájának nem kis része van abban, hogy a pécsi igazgatóság országos viszonylatban az első helyezést érte el — mondja Vajda Gyula elvtárs, az állomás főnöke.”[15] 

tmn610221

Az 1961. február 21-i riport

1964 februárjának első napjaiban megyei küldöttértekezletet tartott a Tolna megyei Vöröskereszt, ahol Vajda Gyula is részt vett.

“Vajda Gyula, a bátaszéki vasútállomás főnöke, a tudatformálásról beszélt. A vasutasok régebben a katonavonatokra és a kórházvonatokra emlékeztek, amikor a Vöröskereszt munkájáról volt szó. Ma már szívesen részt vesznek a munkában és a Magyar Vöröskereszt II. kongresszusa tiszteletére olyan vállalást tettek, hogy 27-ről 40- re emelik a véradók számát.”[16] 

 – olvasható ezzel kapcsolatban a Tolna Megyei Népújság 1964. február 8-i számában. 1977 nyarán Pálkovács Jenő ellátogatott a bátaszéki állomásra, és ebből egy újabb cikk született, amiből kiderül, hogy még ekkor is Vajda Gyula volt az állomásfőnök.

“Az Állomásfőnök feliratú zománctábla négy nyelven tudatja az utassal, a látogatóval, hogy a kétszárnyú, nehéz ajtó mögött, ahol nappal is lámpa ég, dolgozik az állomás vezetője. A FŐNÖK! nagybetűvel kell írni, mert a főnök egy személyben felelős mindenért, olyannyira egy személyben, hogy a legkisebb balhé miatt is azonnal lepirítják a forródróton, ha kell minden reggel, az egész igazgatóság füle hallatára. A főnöki szobában azonban most hallgat a pletykadoboz, mert ebből sok más egyebet is megtudni, nemcsak azt, hogy melyik vonat késett. Az asztalon természetesen sárgán-sápadtan világít a lámpa, s a masszív bútoron tucatnyi, menetrend, szabály- könyv, meg ki tudja milyen nyomdai termékek halmaza áll, de legfölül a Füles legújabb száma van kiterítve. „Lazítok” — mondja a főnök,Vajda Gyula.”[17] 

Az önmagában figyelemre méltó, hogy a vasút, és konkrétan a fontos csomópontnak számító Bátaszéki állomás milyen sokat szerepelt a tudósításokban. A Népújság csapata 1979 decemberében ismét az állomáson járt – megnézték az oktatótermet és beszéltek több aktív és kiképzés alatt álló vasutassal is – Vajda Gyula állomásfőnök pedig olyan frappánsan foglalta össze a vasutas-hívatás lényegét, hogy az írás címét – Vasutasnak lenni szolgálat – is az általa elmondottakból választotta szerzője.

“— A vasút nem munkahely, hanem szolgálat — mondja Vajda Gyula. Itt nem ismerünk se istent, se Máriát. Hallott már olyat, hogy a hangosbemondó vasárnap reggel bemondta volna: — A féltízes személy- vonat nem indul, mert a fűtő otthon maradt? Ugye, nem. No látja, ez itt az egyik bökkenő. Igaz, megjár a pihenő, négy nap havonta, s ebből egynek vasárnapnak kell lennie. De a szolgálat az szolgálat szombaton is, karácsonykor is…”[18] 

 
tmn791202
A bátaszéki állomás oktatóterme (az idézett cikk melléklete)

 Vajda Gyula 1979 után már nem szerepel állomásfőnökként a lapban; rokonai közlése alapján 1980-ban ment nyugdíjba, így 30 évig volt a bátaszéki vasútállomás főnöke. 1979. december 22-én – állomásfőnökként utoljára – nyilatkozott a megyei újságnak, beszélt Bátaszék fontosságáról és a vasúti szállítás egyre növekvő fontosságáról is.

tmn791222

A Tolna Megyei Népújság pozitív képét erősítette meg Vajda Gyula lánya és unokája. Lánya levelének rá vonatkozó részét teljes egészében alább közöljük:

“Édesapám vasutas dinasztia szülötte. Az érettségi vizsga letétele után a létra legalsó fokán kezdte vasúti pályafutását váltókezelőként. Mindig feljebb és feljebb jutott a ranglétrán, míg elérte a legmagasabb posztot. Mindezt minden támogatás nélkül, saját erejének, tudásának, kitartásának és szorgalmának köszönhetően. Lelkiismeretes munkavégzése, empatikus, toleráns viselkedése vezetett oda, hogy Somogyszob, Sárbogárd, Kaposvár után az Igazgatóság döntése alapján kinevezték az akkor még nagy vasúti csomópont, Bátaszék állomásfőnökévé. Az ő vezetésével többször is elnyerte munkaversenyekben a bátaszéki vasútállomás a „Kiváló csomópont” címet.

Azt is tudjuk, hogy főnöknek lenni nem egy hálás feladat! Aki vét a szabályzat ellen és figyelmeztetésben részesül, nagy valószínűséggel negatív véleményt alkot a főnökről! Volt ilyen eset is édesapám pályafutása alatt nem tagadom! Adódott olyan, hogy ittasan jelentkezett a munkavállaló szolgálatra, vagy éppen ezért elaludt szolgálat közben. Ilyenkor édesapám haza is küldte az adott munkatársát. Ittas/másnapos állapotban elég egy pontatlanul összekapcsolt vagonpár, vagy elállított váltó, ami esetleg ártatlan utasok életét veszélyezteti. Ennél fogva nem gondolom, hogy helytelenül cselekedett ilyen esetekben. Voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik a saját életükben történt félrelépéseiket, rossz döntéseiket, negatív dolgaikat itallal, lázítással próbálják leplezni, takargatni. mivel a baleseti tárgyalásnak, ami a cikkben is említésre került, nem az lett a vége, ahogy az adott vasutas szerette volna, elindított egy lavinát. Ismertem őt is, mint ahogy a cikkben szereplő többi vasutast is. Mondhatni köztük nőttem fel. (…) Édesapám vasárnap, ünnepnap éjjel is az állomás ügyeivel és a dolgozók jólétével foglalkozott. Éjszakánként járta az ellenőrző útjait, hogy minden rendben legyen. gondolkodott, javaslatot tett, hogyan lehetne könnyíteni a dolgozók, szolgálattevők napi munkáját. Birtokomban van erről saját kézírású feljegyzése is. Pl.: „1957.07.30 – Forgalmi szolgálattevők fejrovatos előjegyzési naplóinak egyszerűsítése” vagy „1957. 08.01 – Kocsifogó alátétek egyszerűsítése”

A jó munkavégzése, irányító munkája vezetett oda. hogy az egyetemről kikerült üzemmérnököt mellé helyezte az Igazgatóság azért, hogy gyakorlati tapasztalatot szerezzen. A tapasztalatszerzés olyan jól sikerült, hogy a mérnököt a dombóvári állomás élére nevezték ki.

Volt olyan eset is, amikor az egyik dolgozó saját maga vetett véget életének (az ok ismeretlen). Amíg édesapám a helyszínen volt, addig engem kért meg, hogy legyek a két kétségbeesett gyermekkel, hogy nálunk otthon biztonságban töltsék az éjszakát. (Az otthon nálunk az állomás szolgálati lakását jelenti, ahol 1980-ig laktunk édesapámmal és édesanyámmal.)

Társadalmi munkát is végzett. VB tag, ÁFÉSZ-tag, rendszeres véradó, Vöröskereszt aktivistája, iskolai tanács tagja, stb is volt. Tanított is.

Nagyon sok magas rangú személy volt az ismeretségi körében, de ő ebből sosem akart hasznot húzni.

Sok bátaszéki vezető mindig jó véleménnyel volt róla. Azt mondták, hogy korrekt, segítőkész, megértő főnök volt. Amikor beteg volt, betegágyánál is nagyon sokan látogatták.

A sok kitüntetés mellett, munkája elismeréseként Budapesten átvehette a Munkaérdemrend Ezüst Fokozatát 1970-ben, majd magas rangú vasúti tisztként (állomásfőnökként) ment nyugdíjba 1980-ban.”[19] 

bz

Múlt és jövő a bátaszéki állomáson. (Tolna Megyei Népújság 1979. december 2. 3. o.)

Amikor megírtam ezen cikk első változatát, nem állt szándékomban lejáratni Vajda Gyulát, csak amiatt közöltem forrásként a Népszava cikksorozatát, mert kifejezetten érdekesnek találtam, hogy a korszakban nem szokványos módon milyen ráhatást gyakorolt a sajtó bizonyos ügyekre. Az országos lap hírverése annak fényében különösen meglepő, hogy az általuk leírtak – például Vajda Gyula menesztése – nem feleltek meg a valóságnak. Arra sajnos nincs még válasz, hogy ki és miért indította el ezt a lavinát, leszármazottai sem tudják, hogy kinek állt érdekében Vajda Gyula besározása, elmozdítása. A történet mindenesetre így még sokkal tanulságosabb! Főleg a kutató szempontjából, aki így első kézből tapasztalhatja meg a “nem mind arany, ami fénylik” mondás idevágó változatát. Bár az köztudott, hogy a sajtóhírek nem feltétlenül igazak, a tanulság az, hogy a regionális hírek esetében is érdemes fokozott körültekintéssel eljárni. Az biztos, hogy ha a Népszavában olvasható vádak beigazolódtak volna, Vajda Gyula nem maradhatott volna beosztásába, így a Népszava cikkeit maga az élet cáfolta meg.

Források:

[1] – [7] Népszava 1959. június 14. 3. o.

[8] – [10]Népszava 1959. augusztus 2. 5. o.

[11] Népszava 1959. augusztus 15. 2. o.

[12] Tolna Megyei Népújság 1960. január 12. 3. o.

[13] – [14] Tolna Megyei Népújság 1957. június 1. 3. o.

[15] Tolna Megyei Népújság 1961. február 21. 3. o.

[16] Tolna Megyei Népújság 1964. február 8. 3. o.

[17] Tolna Megyei Népújság 1977. július 27. 3. o.

[18] Tolna Megyei Népújság 1979. december 2. 3. o.

[19] Vajda Gyula lányának a szerzőhöz írt levele, 2017. március 1.

Eredeti cikk ITT

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1261604