Amennyire Bátaszéket a környezettudatosság érdekli - főszerkesztői gondolatok

2017 május 13.

Bátaszék is csatlakozott a Klímabarát Települések Szövetségéhez, KEHOP-program keretében filmvetítés a „klímariadóról” – csekély érdeklődéssel

Bátaszék, Bátaszék. Amikor ideköltöztem, döbbenten kérdezték, hogyhogy ebben a városban telepedtem meg?? Így meg úgy, ilyenek - olyanok az emberek, nincs itt semmi, stb. Aztán láttam, hogy azért csak-csak akad itt „valami”, illetve segítőkész emberek is. Lelkesen próbáltam (vagy próbálom még azóta is, bár kevésbé lelkesen) hozzátenni azt, amivel hozzájárulhatok a város szebbé, jobbá tételéhez: ezt pár éve előadások szervezésével próbáltuk megtenni. És akkor jött a hideg zuhany.

Feltűnt, hogy ha nem egy bejáratott, zárt közösség zárt érdeklődési körében kerül megszervezésre egy program, akkor hiába a plakát, felhívás, meghívás, online terjesztés, ki nem mozdulnak az emberek.

Főleg, ha esetleg a jövőnkről van szó a rendezvényen! Elkeseredésem Király Ignác, 9 gyermekes családapa előadása után hágott tetőfokára (korábbi cikkem ITT), és nem is tudom, hogy ilyenkor a szervező, vagy a város bőg-e le. De kellemetlen volt Takaró Mihály országos hírű irodalomtörténész előtt is, hogy tucatnál kevesebb résztvevője volt előadásának. Így hát, fel is hagytunk ezzel a küzdelemmel, ha Bátaszéknek nem kell, hát nem kell.

De azán most felvették a stafétát (hangsúlyozom, arra gondolok, ami a széles nyilvánosságnak, nem könyvmoly kluboknak és hasonló közösségeknek kerül megszervezvezésre – azok ugyebár sikeresek), és Filmklubot indított a Művelődési Ház / Bátaszékért Marketing Kft.

És Bátaszéknek még mindig nem kell. Kemény leszek: nincs egy történelemtanár, aki történelmi előadásra, történelmi filmvetítésre eljönne, egy természetismeret/biológia/földrajz tanár, akit érdekelne a klímaváltozás, egy irodalomtanár, akit megmozdítana az irodalmi előadás (tisztelet az olykor akadó kivételnek). Netán néhány gyereket is megszólíthatna, mint pedagógus! Természetesen nem érhet rá mindig mindenki (én sem érek rá mindig, és van, ami nem mozdít meg annyira). Na de hogy 6000-es városban 10 fős létszámok legyenek a kiállításokon, rendezvényeken? Nyilván ezzel most nem lettem népszerű.

De tegnap egy olyan filmet láthattunk, ami igenis érdekes témája lehetne a következő környezetórának (9 és 7 éves fiaimat is lekötötte, és meg is értették a filmet), és lehet, hogy egy hétig kevesebb nejlonzacskót használnánk (több hatásról álmodni sem merek).

Egyszóval „A hülyeség kora” c. 2009-es dokumentumfilm nagyon pörgős és megrázó, felhívja a figyelmet azt önellentmondásokra, dilemmákra, szembesít tékozló viselkedésünkkel, és azzal, hogy a 24. órában vagyunk. Számomra az volt a legmegdöbbentőbb, ahogy Nagy-Britanniában tiltakoztak a szélkerekek ellen esztétikai, kényelmi (hangos a zúgásuk) szempontokra hivatkozva, mindamellett, hogy a globális felmelegedés ellen a megkérdezettek mindegyike „tenni akar”. A kivitelezések meghiúsultak akkor a társadalmi ellenállás miatt, így nem sikerült egy nagy hányad energiát természetes forrással kiváltani. Ez csak egy példa a sok élet, tragédia, katasztrófa közül, melyet a film bemutat.

A filmet követő beszélgetésen nem állt módunkban ott maradni, de a Zöldtárs Alapítvány munkatársa a vetítés után még beszélgetett a részt vevőkkel (mind az 5(!)-tel) a klímaváltozás bennünket érintő hatásairól.

Szóval, Bátaszék az én szememben még mindig falu, értem ezt most negatív értelemben, azaz, hogy az érdeklődési köre meglehetősen sekélyes.

Ja, akit esetleg mégis érdekel a film, csak otthon tekintené meg inkább, akkor íme:

-CsTZs-

 

 

Korábbi híreinket az alábbi "MÉG TÖBB HÍR..."  gombra kattintva érik el.

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1258120