Önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok mérték össze tudásukat

2017 június 04.

Huszonkét csapat mérte össze erejét és tudását június első szombatján a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok részére megrendezett versenyén a bátaszéki sportpályán.

Reggel a Szekszárdi Német Nemzetiségi Tűzoltó Fúvós Zenekar előadásában csendült fel a himnusz, ők szolgáltatták a háttérzenét is a nap folyamán. A versenyzőket dr. Bozsolik Róbert, a házigazda Bátaszék város polgármestere köszöntötte, és beszédében elismerően szólt az önkéntesekről, akiknek köszönhetően a települések lakói nyugodtan hajthatják álomra a fejüket. A küzdelmet Gergelics István, a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke nyitotta meg, aki kellemes hangulatú, balesetmentes versenyzést kívánt a résztvevőknek, amihez minden adott is volt.

A versenypálya két szakaszból állt, mindkét pályán párhuzamosan folytak a versenyek. A 7×55 méteres akadálypályás váltófutás során palánkon, kúszócsövön, gerendán kellett átfutniuk illetve kúszniuk a versenyzőknek, és a végén még sugarat is szereltek. A gyerekek felnőtteket is meghazudtoló módon küzdöttek a harminc fokos hőségben a lehető legjobb eredményekért. A másik feladat a szerelés volt, gépjárműfecskendőről, kismotorfecskendőről, illetve föld alatti és föld feletti tűzcsapról kellett szerelést végrehajtaniuk a versenyzőknek.

Aki kellő bátorságot érzett magában, az ugrópárnát is kipróbálhatta, és rögtönzött versenyek során mérhette össze ügyességét másokkal a házigazda bátaszékiek jóvoltából.

Az önkéntesek szabadidejükben, díjazás nélkül végzik tevékenységüket, és a hivatásos tűzoltóságoknak komoly segítséget jelentve vesznek részt a tűzoltásokban és műszaki mentésekben, ezáltal is óvva a településen élők életét és anyagi javait. Az önkéntesség úgy tűnik, öröklődik, ugyanis nem egy egyesületnél fordul elő, hogy több generáció versenyzik együtt.

A legjobbaknak járó elismeréseket a nap végén dr. Balázs Gábor tű. ezredes, megyei igazgató, dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere és Gergelics István, a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke adták át.

Mint azt megírtuk, pénteken ugyancsak Bátaszéken tartották meg a hivatásos és létesítményi tűzoltóságok megyei versenyét.

A szombati versenyen az alábbi eredmények születtek:

Gépjárműfecskendő szerelés

Férfi:

  1. Bonyhád ÖTE
  2. Dunaszentgyörgy ÖTE
  3. Bölcske ÖTE
  4. Dunaföldvár ÖTE
  5. Kurd ÖTE

Női:

  1. Kurd ÖTE

Senior:

  1. Kurd ÖTE

Kismotorfecskendő szerelés

Férfi:

  1. Nagymányoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület
  2. Aparhant Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Földalatti tűzcsapszerelés

Férfi:

  1. Bölcske ÖTE

Női:

  1. Dunaszentgyörgy ÖTE

Ifjúsági:

  1.  Zomba ÖTE
  2. Nagymányok ÖTE

Földfeletti tűzcsapszerelés

Diák fiú:

  1. Tamási ÖTE
  2. Bölcske ÖTE
  3. Kurd ÖTE
  4. Aparhant
  5. Bonyhád ÖTE

Diák lány:

  1. Tamási ÖTE
  2. Aparhant ÖTE

CTIF (Tűzoltóságok és Mentést Végző Szervezetek Nemzetközi Egyesülete) szabályok szerinti versenyszám

Felnőtt férfi:

  1. Bölcske ÖTE

Ifjúsági férfi:

  1. Bátaszék ÖTE

Forrás/fotó: kadarka.net/Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

 

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1261603