Beszélgetés Imre Péterrel, a II. Géza szobor alkotójával

2017 június 30.

Július 1-jén, a Város Napján kerül felavatásra a lassan egy éve terítéken lévő téma végeredménye, városunk újabb meghatározó jelképe: a II. Géza szobor. Imre Péter alkotóval beszélgettünk munkásságáról, a szoborról, és az azzal kapcsolatban felmerült kérdésekről.

Kérlek, avass be abba, hogyan indul egy szobrász pályája, honnan származol, milyen indíttatásaid voltak a képzőművészet irányába?

Tolnai származású vagyok, középiskolába is ott jártam. Pályaválasztásom érdekes volt, minden érdekelt, kajakoztam, édesapám mérnök volt, 6 évvel idősebb bátyám az orvosira járt. Ide követtem én is, Pécsett kezdtem tanulmányaimat, de már az első év után is körvonalazódott, hogy nem valószínű, hogy ez lesz az én igazi hivatásom. Jártam az egyetem mellett is rajzszakkörre, majd elkezdtem készülni a Képzőművészeti felvételire, átjelentkeztem Szegedre, itt jártam a Tömörkény István Középiskolába rajzolni. A sikeres felvétel folytán végül az eltöltött orvosi évek után a diplomát nem szereztem meg, de akkor már teljesen a képzőművészet érdekelt: festő szerettem volna lenni.  Budapesten a Képzőművészetin aztán az egyik rajzkörről hívott ki Marosics István szobrász, aki biztatott, hogy próbálkozzak a mintázással, mert az alkotásaimon az látszik, hogy inkább formákban, térben gondolkodom. Somogyi József volt a mesterem, majd az ő halálát követően – Isten nyugosztalja – Bencsik István tanítványa lettem.

A végzettség megszerzése után hogyan folytatódott a szakmai munka? Rögtön elhelyezkedtél ebben a szakmában?

Diploma után egy komoly döntés elé álltam: a család a kártérítések következtében kapott 40 hektár földet, és úgy alakult, hogy ez hozzám került. Jó ötletnek is tűnt, hogy majd eltart a mezőgazdaság, de aztán be kellett látnom, hogy nem egészen úgy történnek a dolgok, ahogyan elképzeltem, és 14 év után felhagytam a gazdálkodással. Ekkor költöztem be Szekszárdra, és leginkább innen datálható a kifejezett alkotó időszakom. Az addig otthon mintázgatott, felhalmozódott tervek számára megnyílt a megvalósulás lehetősége. Immár 10 éve tanítok is a főiskola Környezetkultúra címre hallgató szakán, ami egy vizuális képzés, formatervezők, belsőépítészek lehetnek az itt hallgató diákok.

„Úgy gondolom, hogy a vizualitás alapvetően egy nyelv,bárkit meg lehet tanítani a használatára”

Milyen képzőművészeti irányzathoz sorolható az a formanyelv, amellyel dolgozol? Milyen munkamódszereid, kedvenc anyagaid vannak?

Nehéz a posztimpresszionizmus után a műfajokat meghatározni. Hiszen vegyük Picassot, akinek külön korszakai voltak, nem dolgoztak már az egyéniségek kizárólag egy stílusban. Ha megtalálja egy alkotó az egyéni stílust, ami jó is, igényes is, és maradandó, az magát definiálja, ha nem, akkor felesleges is címkézni, hogy „ez a kabát ehhez a ruhatárhoz tartozik”. Magamat addiktív, mintázó szobrásznak tartom, főleg a figurális szobrászat terén dolgozom, bár voltak már ennek erősen a határmezsgyéjén mozgó alkotásaim is. Kezdetben bronzzal dolgoztam, de aztán ez a technika olyannyira megdrágult, hogy elkezdtem mással kísérletezni. Így alkottam vasból, vagy mint most is, vörösrézből. Kialakítottam egy saját tervezési metódust – talán a tanítás hatására is – a magyar ArchiCAD programot állítottam tervezéseim szolgálatába, mellyel pontos paramétereket, szabásmintát, héjazatot tudok kidolgozni digitálisan az alakoknak.

2013-ban magyar művészeti siker Aix-en-Provence -ban

A Victor Vasarely nevéhez fűződő pályázat második meghirdetésére a Marseille-Provence-2013 Európa Kulturális Fővárosa program keretében került sor. A világhírű építész, Rudy Ricciotti által vezetett nemzetközi zsűri 63 európai pályázó közül a szekszárdi Imre Péter és Máté Tamás „Mikroelektronika” c. műtervének ítélte az első díjat.

5 perces beszámoló az alkotásról és munkálatokról: 

Mielőtt elérkeznénk a jelenlegi pályázathoz, érdekelne, milyen tapasztalata volt az eddigi pályázatok kapcsán – gondolok itt például arra, hogy magáért a tervért szoktak-e tiszteletdíjat adni? Jó irány-e e, nem anyagiasítja el a szakmát?

2010-11 óta több mint 30 pályázatot adtam be, külföldre, belföldre egyaránt. Itthon azért az a tapasztalat, hogy ezek többsége „el van döntve” előre, és talán a külföldi pályázatokon -ha nagyobb is a konkurencia-, mégis több lehet az esély, mutatja ezt például a Vasarely pályázat is. A tiszteletdíj nem jellemző, sőt, korábban 5-10.000 Ft nagyságrendben nekünk kellett fizetni . Jó iránynak tartom, természetesen megtartva a mértéket. Nézd, az alkotások értékéhez és a munkálatok nagyságához a 100-150 ezres nagyságrend reális lehet. Nem szeretném hinni, hogy egy művészt, alkotót csak a pénz motivál, a munka nem elrugaszkodott honoráriuma viszont fellendítheti az alkotót.

Térjünk át a konkrét, bátaszéki történetre. Hogyan érkezett a felkérés? Egyszer csak jött egy levél a postaládádba a megkereséssel, vagy volt kapcsolat, ajánlás? Hogyan készültél a pályázatra, mi volt, amit kiemelnél II. Géza király életéből?

Adorjáni Endre kollégám és barátom hívott át egy borozásra, amikor ajánlotta a projektet, és bíztatott, hogy vállaljam a pályázást, „győzzön a jobbik” alapon. Először kicsit ódzkodtam, mert nyilván olyan pályamunkát adok csak le, amihez bátran vállalom a nevemet is, kicsit szűknek tűnt az idő, bizonytalan voltam. Aztán úgy alakult, hogy neveztünk, Gwizdala Dáriusszal egyetemben, aki egyébként mindkettőnk tanítványa volt, friss diplomás alkotó. Utánajártunk II. Gézának, a tervezés során is egyeztettünk, beszélgettünk az alakról, mert nem volt egyszerű a megmintázása. Például hiteles arcot nem hagyott ránk róla a történelem, illetve például a cikádori apátság alapítását is alapvetően édesapja kezdte el, Géza 12 éves korában lett király. Mindezek ellenére egy kifejezetten erős uralkodóként tartjuk számon, de például a Szent Korona nem volt itthon az uralkodása alatt… Voltak tehát kérdőjelek, hogy hogyan is lehetne hitelesen, mégis királyként ábrázolni ezek az adatok alapján, alap attribútumok híján? Úgy véltük aztán, hogy túlságosan nem érdemes a történelmi kontextusba belegabalyodni, viszont alkotásommal mindezeket egyszerre akartam kifejezni: esendő-határozott–erős, gyermek-ember-király. Alap királyi jelképek maradtak, a korona és a kard, de ezeken kívül lecsupaszítottam a figurát, inkábba testtartásra helyeztem a hangsúlyt. Ha megnézzük, ez nem alapállás, nem támadóállás, nem klasszikus kontraposzt, mégis stabil helyzetű.

Áll már egy hete a szobor, az emberek barátkoznak vele, nézegetik, kérdezgetnek. Annak ellenére, hogy akár érthető is a testhelyzetből adódó elenyésző „hátsó” láb elvékonyodása, a legelső kérdés az volt: hol a másik lába?

Nos, a lábát illetően: ha meglenne „leltár szerint” a lábfej, mindenki elégedett lenne, igaz? De észrevették például, hogy a másik keze is hiányzik? Az előbb vázolt ábrázolásmódot hivatott jelképezni mindez a „csonkaság”, ha megnézzük, a kardot sem klasszikus módon fogja, hanem két ujja közt fogja a pengét. Biztosan tudta kezelni a fiatal király a fegyvert, mégis ekkor még inkább reprezentatív szerepe volt a kezében. Átgondolt, megkomponált, érzékeny egyensúlyú alakról van szó.

Vörösrézből készült tehát a szobor, mint korábban említetted. Milyen anyagokat használtál még az alakhoz? Látható a talapzat rögzítésénél az egyik helyen, illetve a lábfejnél egy rés: hibák ezek, vagy valamilyen célt szolgálnak?

Anyagát tekintve vörösréz a szobor is és a posztamens is – mint a templom tornyának anyaga. Ha emlékeznek, az az első évben csillogott még, aztán felvette ezt a barnás színt. Ezt 7-8 évig tartja, majd úgy 20 éves korára fogja a türkizes-zöldes színt ölteni. A koronát 24 karátos aranyfüsttel vontam be, valamint úgyszintén ilyen minőségű arany lapokat használtam a talapzathoz. Ezt óarany pasztával vontam be, míg az alakot egy kénhidrogén vegyülettel patináztam elő – hogy a figurális plasztika ne csillogjon, nem illik hozzá. Ennek tónusa később elmélyül, a bronz szobrokhoz hasonló színt ölt. A varratok tudatosan nincsenek eldolgozva, - kezdeti alkotásaimra voltak jellemzőek az éles határvonalak (Kapcsolat, Szarvas)- illetve az említett rések technikai szerepe az, hogy óhatatlanul belekerül az idők során víz az ilyen szobrokba, a fontos az, hogy távozni is tudjon belőle. A szobrot belül rozsdamentes zártszelvények tartják, melyek maximális stabilitást adnak neki.

Időben visszaugorva ez év elejére, a bataszek.hu honlapon volt egy szavazás, ahol a bátaszékiek véleményt nyilváníthattak a tervekről. Mi volt erről a véleményed?

Érdekes kezdeményezés volt – őszintén mondhatom, nem tudtam hova tenni, volt némi rossz szájíze a dolognak. Gondolom, a „nép akaratával” akart a vezetőség takarózni Endre pályamunkájának megvalósításához, aztán tapasztaltam, hogy a százalékos eredmény mögött nem áll több ezer szavazat, végül kiegyenlítődött a vélemények aránya, így elvesztette hivatkozási alapját… Sajnos viszonylag kevés idő állt rendelkezésre talán emiatt az elhúzódás miatt is a szobor megalkotására, de őszintém mondhatom, hogy a feszített tempó ellenére sikerült azt létrehoznom, amit terveztem.

Kissé hányattatott előélete ellenére hosszú távon jelképpé válhat ez a szobor itt, a város központjában. Mit gondolsz, bele fog illeszkedni a bátaszéki közízlésbe és mindennapokba?

Szeretném, ha meg tudnák szeretni a városban élők ezt a szobrot. Ez egy teljesen klasszikus ábrázolás egyébként, ha megnézzük az arányrendszert, attribútumokat – nem akar durva absztrakció lenni, de mégis XXI. századi. Én minden tudásomat beletettem az alkotásba, de hozzá kell azt tenni, hogyha mindig a széles tömegek közízlésének megfelelően dolgoznánk, akkor csak klasszicista művek készülnének, ugyanis az volt a legutolsó igen széles körben elfogadott irányzat.

A bataszek.net nem titkolt szándéka az volt ezzel az interjúval, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba a kérdéseket illetően, és szerethetővé tegye városunk számára a szobrot. Reméljük, sikerült közelebb hozunk azt az emberek szívéhez eme beszélgetés által!

CSTZS

Kapcsolódó:

Képzőművészeti iránytű: A pályáztatás tanulságai szobor ügyben

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1333153