A szerbség történetéből

2017 július 10.

Mely Bátaszék meghatározó népcsoportja volt évszázadokon keresztül

Történelmi háttér

Murád szultán / 1326-1389 / 30 éves uralkodása végén a Balkán-félsziget nagy részét elfoglalja. A görög császár fogoly Konstantinápolyban, csak, mint a szultán adófizetője tarthatta meg rövid ideig uralmát a volt birodalma egy részén. Konstantinápolyt ugyan valamiért nem foglalja el, viszont egymásután terjeszti ki hatalmát a császári várostól északra fekvő területekre.„Bolgárországot” szintén adófizetőjévé teszi. A rigómezei ütközetben, ahol ugyan meghal, véget vet Szerbia függetlenségének is.

Rigómező / Kosovo Polje /

A Rigómező területén több csata is zajlott. A síkság stratégiai szempontból igen fontos terület volt. Szerbiába dél felől csak a Šar-hegység szűk átjáróin, a Kačanik-szoros és Preševo-szoroson keresztül (a mai macedón–szerb határon) lehetett bevonulni, így a Rigómező északi oldalán fekvő Kopaoniki előhegyekben lehetőség nyílt a behatolók megállítására.

Az első rigómezei csata a Balkán középkori történelmének sorsdöntő eseménye volt, amely 1389. június 15-én, Szent Vid napján (a régi ortodox naptár szerint június 28-án) történt a szerbek és az Oszmán Birodalom hadai között, Priština városa közelében. Bár közvetlenül a csata után még nem volt egyértelmű, hogy ki győzött, az események a továbbiakban az Oszmán Birodalom gyors balkáni térhódításának kedveztek. Majd 1405-ben került sor egy újabb rigómezei csatára. Két szerb sereg állt egymással szemben. Az egyik Lazarevics Istváné, Lázár Hrbeljanovics cár (Szent Lázár) fiáé volt. A másik Vuk Brankovics szerb despotáé. István legyőzte ellenfeleit, és biztosította hatalmát az ország felett.

A második rigómezei csata 1448. október 17-20 között a Hunyadi János által vezetett magyar–havasalföldi hadak és a II. Murád vezette török sereg között zajlott le. Ez a csata is Priština városa mellett történt, és ismét a törökök kerültek ki győztesen. A keresztény vereségek döntően befolyásolták a Balkán sorsát, amely ezek után több mint négyszáz éven át az Oszmán Birodalomhoz tartozik.

A magyarországi letelepedés és katonai szerepvállalás

A fenti előzmények után a szerbek, bunyevácok, / Buna folyó menti népek, mai Montenegró és Albánia területén / akik nem hódolnak be a töröknek, menekülni kényszerülnek. Az egyetlen lehetőség észak felé vezet. Magyarország területére először a 14. század végén, érkeztek, majd az egész középkor ideje alatt, szinte folyamatosan telepedtek le hazánkban. Lazarevity István (Stevan Lazarević) (1389–1427) és később Brankovity György (Đorđe Branković) (1645-1711) szerb fejedelmek kapcsolatai a magyar királyokkal / Lazarević – Zsigmond, Branković – I. Lipót / tovább növelték a szerbek számát, a hűbéri elismerésért cserébe a magyar királyok ígéretet tettek, hogy megvédik a szerbeket a töröktől. Ennek a megállapodásnak a fejében 1427-ben a szerbek átadják Zsigmondnak Nándorfehérvárt és a macsói bánság várait. A szerb nemesség tagjai közül sokan emelkedtek magyar nemesi rangra is, a magyarországi birtokok kezelésére pedig számos szerb családot telepítettek ide. 1428-ban a branicsevói és galambóci várak elesnek. Újabb szerb családok érkeztek nagyobb számban és részben Szent-Endrén, részben a Csepel-szigeten Kevén telepedtek le, melynek neve ekkor változott át Rác-Kevére. A török hódoltság idején a Temesvár - Arad - Gyula - Szeged - Kalocsa -Szekszárd - Balaton vonalig húzódott a déli országrészben élő szerb lakosság határvonala, a 17-18. század fordulóján már nagyobb közösségek éltek Budán, Komáromban, Győrben, Esztergomban, Vácon, Pápán, Tatán, Baján, Debrecenben, Szatmáron, Kalocsán, Szombathelyen.

A szerbek a mohácsi csatában a magyarok mellett hősiesen küzdöttek a török ellen. A magyarországi szerbek a mohácsi vész után Ferdinánd pártjára álltak és Cserni Jován (Crni Jovan) vezetésével majdnem az egész Délvidéket átfogó felkelést robbantottak ki (Cserni Jován-felkelés). A keresztények seregeiben hősiesen küzdöttek a törökök ellen. 1690-ben a királyi kancellária felhívást intézett a délszlávokhoz: támogassák a császári csapatokat a Balkánon a török ellen, a hadjárat esetleges kudarca esetén áttelepülhetnek Magyarországra, és saját elöljáróik irányítása alatt kiváltságokat kapnak, saját vallásuk szerint élhetnek és templomokat építhetnek. A hadjárat kudarca után III. Arsenije Čarnojević pátriárka vezetésével szerbek újra menekülni kényszerülnek (Velika seoba Srba – nagy migráció) Magyarországra (kb 40 000 fő) Szentendrén, Budán a Tabánban, Pomázon, Csobánkán és Érden telepedtek le. A szerbeknek I. Lipót által adott kiváltságait I. József (1708) és III. Károly (1713-1715) is elismerte.

Nagy változás volt a Rákóczi-szabadságharc, amikor a szerbek egy része a császár oldalán a magyarok ellen harcoltak, mert ígéretet kaptak, hogy felszabadítják Szerbiát a török megszállás alól. Mások Damjanics János (Jovan Damjanić ) vezetésével a magyarok oldalán harcolnak. A forradalom leverése után tömegesen hagyták el az országot.

A szerb kulturális élet

Ennek ellenére a 18. század a magyarországi szerb kultúra virágzásának ideje volt. A kézműipar és a kereskedelem egyaránt gyorsan fejlődött, erre alapozva pedig pezsgő kulturális élet alakult ki. Szentendrén volt a 18. században a korabeli szerb kulturális, politikai élet központja, szerb vallási életnek nagyon fontos helye volt a Duna-parti város, egy időben kilenc szerb parókia is működött itt.

És hogy Bátaszéken és a környéken is volt hosszabb ideig itt élő nagyobb szerb közösség, mi sem bizonyítja jobban, mint a szerb templomok. A Bátaszéki a mai Baross utca és a Szent György utca elágazásában állt, a 60-as években bontottak le. Valamint a Garay utcai temetőben, már felszámolták ugyan, de külön volt egy „ráctemető” rész.

A Bátaszék város képviselőtestülete 2017. jún. 29. ülésén: „Döntés született a szerb emlék-kereszt felállításáról is, mert kiemelten fontos minden közösség, nemzetiség, népcsoport emlékének ápolása, melyek Bátaszék történetét alakították. A Baross utca és a Szent György utca elágazásában elhelyezésre kerülő emlékmű az egykor jelentős számú szerb közösségnek és az egykori szerb templomnak állít emléket.”

 

Alsónánát 1920-21 közt hagyták el az utolsó szerbek. A katolikus egyház 1947-ben átvette a gazdátlan, az 1700-as években épült szerb templomot, majd a katolikusok a templomot Nepomuki Szent Jánosnak szentelték. Grábócon viszont a mai napig áll és műemléki védelmet élvez az 1885-ben alapított, az utolsó szerzetes haláláig, 1974-ig szinte egyfolytában működő kolostor és temető. „Az egész Kárpát-medencei szerbség szellemi és vallási központja volt”. /Szilágyi Mihály/


Kép forrása: Dujmov Milán - Szalai-Nagy Márta: Magyarországi ortodox templomok (Budapest, 2010)

A Baranya–Bajai Szerb–Magyar Köztársaság

A köztársaság hivatalos neve utalt a köztársaság fekvésére (Baranya és Baja környéke, vagy más néven Bácska), illetve a népesség etnikai hovatartozására is. A szerb megszállás alatti népszámláláskor azonban a valósnál több szerb nevet vettek nyilvántartásba. A kikiáltáskor Dobrovits Péter Baranyai Szerb–Magyar Köztársaságnak nevezte az új államot, amelynek neve később több helyen is ebben az alakban fordult elő. Szűts Emil Az elmerült sziget című könyvének is ez az alcíme. A köztársaság területéhez tartozott Tolna vármegye déli, Somogy vármegye délkeleti része, Baranya vármegye háromnegyede és Észak-Bácska. Északi határa Barcs–Szigetvár–Orfű–Hosszúhetény–Bátaszék–Baja–Felsőszentiván–Röszke vonala volt. A déli határa megegyezett a mai magyar-horvát, magyar-szerb határral. 1920. június 4-én a trianoni békeszerződés aláírásával Baranya vármegye majdnem teljes területe ismét Magyarországhoz került. Ezzel vége is a Baranya–Bajai Szerb–Magyar Köztársaságnak. Talán e miatt van az, hogy az első világháborút követő években 1920-21, a szerbek száma újra drasztikusan megfogyatkozott. Sárok, Deszk, Újszentiván, Szőreg, Majs és Dunaszekcső teljes szerb lakossága elköltözött.

 

Kosztelnik Mihály

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1333149