Őrállóul adtalak téged - (Ez 33,1-9)

2017 szeptember 05.

Egy éve vezeti a helyi katolikus közösséget Kürtösi Krisztián atya. A pálos szerzetesi múlttal is rendelkező plébánost a tapasztalatokról, változásokról, tervekről kérdeztük.

Tavalyi összefoglaló cikkünket ITT olvashatják az atyáról.

Kedves Krisztián atya! Egy év még nem túl sok, de talán arra már elég, hogy egy kis értékelést tudjon adni a bátaszéki helyzetről. Hivatalába állását követően rövid időn belül megújult a templom hangosítása, e nyáron zajlik a templom beázásainak javítása. Milyen a mérleg a plébánia anyagi javait és teendőt illetően – hogy ilyen profán világi dolgokkal kezdjük az interjút… Milyen közeli tervek vannak még e téren?

Amikor egy plébánia helyzetét értékeljük első, másod és harmadsorban is a lelki tényezőkre gondolunk! Ez a legfontosabb feladata és küldetése egy plébánosnak, még akkor is, ha rengeteg építészeti és egyéb technikai teendőt kell figyelembe venni. Így az egyházi vezetés mindig azt tartja szem előtt, hogy egy egyházközség milyen lelki szinten van, hová és hogyan tud és kell fejlődnie.

Az értékeléshez talán kicsit rövid még az idő, mégis ez alatt az egy év alatt is nagyon sok mindent magunk mögött hagytunk, sok mindennel szembesültünk. A lelki oldalon voltak nehéz, és voltak nagyon könnyű pillanatok. Sok-sok örömteli percet is megéltünk, melyekbe próbál az ember belekapaszkodni, amikor az egyházközség életét szervezi.

Hogy a „profán” dolgokra is válaszoljak, elmondhatom, hogy megtörtént a plébániaépület belső felújítása, az udvar rendbetétele folyamatban van. A templom beázásait is orvosoljuk, de úgy gondolom, hogy mindezek nem személyhez köthető eredmények. Bárki került volna ide, az szembetalálta volna magát ezekkel a feladatokkal, és a lépéseket meg kellett volna tennie. Stabil az anyagi helyzetünk, persze vannak mindennapi küzdelmeink, mint egy családnál – hiszen ez egy nagy család. Legnagyobb gond a nagy épületek fenntartása: 14 templom tartozik a Plébániához. Amikor Plébániát emlegetek, a 9 egyházközségre gondolok, hiszen együttesen alkotják azt, és egy plébánosnak ugyanolyan gondja kell, hogy legyen minden közösségre. E feladatoknak viszont úgysem érünk a végére, hiszen egy folyamatba léptünk bele. Elődömnek is ugyanolyan gondja volt, mint nekem. Annak idején például ellopták a templom csatornáit, be is törtek, és az ennek következtében történt kiskápolna-beázást most tudjuk helyreállítani.

Nagy álmom a plébánia udvarát az egyházközség gyermekeinek rendelkezésére bocsátani, hogy szabadidős lehetőségek legyenek egy ilyen környezetben. Helyet szeretnék biztosítani a hittanos, közösségi foglalkozásokhoz. Mert ahogyan az elején említettem, sokkal fontosabbak a lelki dolgok, mert lelki megújulás nélkül semmit sem ér bármilyen küllembeli változás.

Több területen is vannak e városban, akik távolról szakadtak ide, és munkálkodnak akár civilként, akár valamilyen vezető pozícióban. Ilyenkor meghatározó dolog az emberek közé való beilleszkedés, a helyiek megismerése, az itteni gondolkodásmód befogadása. Lelki vezetőként különösen érdekes kérdés ez. Milyen kapcsolatot sikerült kiépíteni a hívekkel, az egyházközségi képviselőtagokkal, világi vezetőkkel?

Nekem például nagyon nagy pozitív meglepetés volt, hogy mennyi nyitottsággal fordultak felém, az Egyház, Isten tanítása felé azok, akik nem elmélyült vallásos családból származnak, hanem istenkeresők. Ez személyes találkozások alkalmával derül ki, ahol nagyon sok jó szándékot, érdeklődést tapasztalok. Lelkipásztorként a célom megszólítani a templom falain kívül állókat, elvinni hozzájuk az örömhírt.

Nagy megújulást hozna, ha mi ki mernénk lépni, a keresők pedig be mernének közénk lépni, mert nagy szeretettel fogadnánk őket.  Elsorvad az a közösség, amelyik csak önmaga körül forog. Amelyik ajtókat mer nyitni, új hangot mer megütni, az életet fog szülni. El kell felejtenünk azt a gondolkodást, hogy mi, akik templomba járunk különbek vagyunk. Nagyszerű útkereső embereket találok, akik alázatukkal sokszor megelőznek bennünket. Ilyenkor azt érzem, hogy milyen jó lenne, ha ezek az emberek a mi közösségünkhöz tartoznának.

A plébánia közösségében élő emberekkel kifejezetten közvetlen a kapcsolatom. A plébános a közvetlen körülötte tevékenykedő emberek előtt ugyanolyan emberi, így sokkal „személyesebb”, „családibb” a viszony.

A világi vezetőkről pedig örömmel mondhatom, hogy egyértelműen mellettünk állnak, maximális támogatást kapunk tőlük. Ez olyan mindennapi apróságokban válik kézzelfoghatóvá, mint például legutóbb a Bátaszéki Kálvária környékének lekaszálása.

Legutóbb, augusztus huszadikán ökumenikus szertartás keretében ünnepeltük meg Szent István Napját és áldották meg a kenyeret. Várható további ökumenikus alkalom? Mi a véleménye a keresztény felekezetek közeledéséről?

Úgy gondolom, hogy nem hoztam semmi újdonságot ezzel. Magyarországon azok a települések, ahol több vallás van jelen, bizonyos ünnepeket együtt ülnek meg.  Ahogyan Bonyhádon, Szekszárdon közösen áldották meg a kenyeret, úgy áldottuk mi is, nincs ebben semmi új. Én azt az utat, gondolatkört próbálom követni, amit az országos Egyházak is képviselnek. Az ökumené alapja a kölcsönös megbecsülés, tisztelet. Onnantól már tudunk Jézusról beszélni, mint Megváltónkról, Istenről, mint Teremtőnkről. A párbeszéd útján kölcsönösen tudjuk gazdagítani egymást. Felismerjük egymás értékeit, és tiszteletben tartjuk és nem összemossuk. De több az, ami összeköt, mint ami eltávolít.

Korábban is jellemző volt városunkra a zarándoklatok szervezése, jöttével viszont megjelent egy új szín ezen alkalmak hangulatában. Milyen szerepet tölt be egy ember életében egy zarándoklat? Miért van ezekre szükség, milyen szavakkal szólítaná meg azokat, akik bizonytalanok, vagy érdektelenek az ilyesmiben való részvételt illetően?

Számomra nagyon kedves program a zarándoklatszervezés és vezetés. Igazából itt ismerheti meg az atya a híveket, itt tud olyan kapcsolatot teremteni, amire máshol nincs lehetőség. Közelebbről is megismerjük egymást és az imádságon túl, kötetlenül is tudunk beszélgetni. Így ezek az alkalmak világiasan kifejezve nagyon jó csapatépítő események is egyben. Például az olaszországi Pio atya zarándoklaton nagyon mély beszélgetések is születtek. Ilyenkor a mindennapi szentmisének, a közös imádságoknak, illetve folyamatos együttlétnek köszönhetően sokkal nyitottabbak, bátrabbak a hívek, így olyan kérdésekre is választ kaphatnak, amelyeket egyébként nem nagyon mernek feltenni. A zarándoklat nem csak a keresztény, hanem az egész emberiség életéhez hozzátartozik: a szent helyek felkeresése mindig a felüdülést, a súlyok letételét, a megújulást hozza életünkbe.

Megváltozott a plébánosok kötelezettsége mondjuk a 100 évvel ezelőttihez képest – az egy plébániához tartozó fíliák kiszolgálása komoly logisztikai munkát is igényel. Ezek között kiemelkedő Báta, ahol Szent Vér kegyhely is található. Mikor várható a garamszentbenedeki ereklye megérkezése, és miért fontos, hogy ereklye is kerüljön a templomba?

A nehézségek ellenére végül pozitív lett az ereklye története: szeptember 16-án a nyitrai egyházmegye püspöke is részt vesz az ereklye elhozatalára szervezett zarándoklaton. Fontossága a Szenttel való még közvetlenebb érintkezés lehetőségében rejlik. A legfontosabb üzenet: az Oltáriszentségbe vetett hitünk megújítása az Egyház tanítása és hagyománya alapján.

A '90-es évek elején tömve voltak a templomok. Mit lehet tenni akár az egyházban globálisan, és vajon mit helyi szinten, hogy közelebb hozzuk az emberekhez a hitet, a vallás gyakorlását?

Meghalt az a réteg, akiknek még gyerekkori élményeken alapuló hite volt. Mára a családokban a hittel nem találkozunk, de ez egy lehetőség is. Ezt meg kell ragadnunk, és a fogékony gyermekeken keresztül kell a szülőket is visszahoznunk az Egyházba.

Korábban kisebb plébániákon szolgált. Van-e megfogható különbség az emberek mindennapi, illetve egyházzal kapcsolatos hozzáállásában, jellemében? Vagy hogyan lehetne összehasonlítani a hitet a száz évvel ezelőtti falusi hittel?

A vallás gyakorlása nem attól függ, hogy mekkora az adott település lélekszáma, hanem attól, hogy milyen a közösség lelkisége. Egy egyházközség méretét tehát nem lehet egyenes arányba hozni a település lakosainak számával. Egyébként igen, falusi környezetben szolgáltam legelőször, és később is, ahonnan nagyon szép emlékeket hoztam. A kis közösségeknek megvan az az előnye, hogy személyessé tud válni a kapcsolat, a lelkipásztor igazán lelkipásztor tud lenni, nem csak egy hivatalnok. Ott van a hétköznapokban. Városban nehezebb, de itt is ugyanúgy törekszem a közvetlenebb kapcsolatok kialakítására.

Ám az is igaz, hogy hiába prédikálok a szószékről, ha az embereknek nincs imádságos kapcsolata az Istennel. Ha netán felmerülnek bennük a hitbéli kérdések, felmennek az internetre és féligazságokat, tévinformációkat olvasnak. Ha az Evangéliumot a kezünkbe vennék, olvasnák nap mint nap, valóságos képet kaphatnának, megismernék, és nem mondanák azt, hogy unalmas, idejétmúlt a misére járás, imádkozás s azt Istent nem csak akkor keresnénk, amikor bekopogtatnak a nehézségek az életünkbe.

Lelki életet kell élni, és nem záródhat be a kereszténység a templom falain belülre. „A szentmise véget ért, menjetek békével” – itt nem szabad befejeződnie, itt kellene elkezdődnie a keresztényi életnek.

Őseink sokkal keményebben dolgoztak nálunk, mégis imádsággal kezdték és végezték a napot, a vasárnapi szentmise el nem maradhatott. Voltak a házban szentképek, feszületek, megáldatták a helyet, ahol éltek.

Összefoglalva: Nem leszünk többek, mint egy ifjúsági közösség, vagy baráti társaság, ha nem tudjuk megélni és nap, mint nap megújítani a hitünket.

 

-CSTZS-

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1333152