Beszélgetések - Busáné Jordán Judit

2017 szeptember 14.

Azt, hogy micsoda rejtett értékek mellett megyünk el nap-mint nap, ha azt a média nem tolja a szemünk elé, már számtalanszor tapasztaltam. Egyre inkább előtérbe kerül a marketing, a kommunikáció, hiszen hiába tevékenykedik valaki valami maradandót, segítőt, ha nem tudnak elegen róla.

Ezért örültem meg annak, hogy Judit felkeresett, és egyeztetéseink, beszélgetésünk nyomán javaslatai, ötletei és módszerei immár a bataszek.net-en keresztül is elérhetőek lesznek, remélhetőleg minél szélesebb körben.

Busáné Jordán Judit bátaszéki tanító,mesterpedagógus, nevéhez a pörbölyi iskola fűződik, melyet hosszú éveken át vezetett. Két évvel ezelőtt elindított egy blogot "juditsuli" néven, ahol megosztja ötleteit, melyek legtöbbször egy-egy felmerülő tanulási probléma megoldására születnek. Alternatív módon gondolkodik, és szándéka, hogy a tanulást játékká tegye.

 

Az emberiség történetében mindig is fontos volt a tanítók feladata, a mai, széteső világban talán soha nem látott jelentőségű, hogy elhivatott, nyitott, és lelkes nevelők igazgassák a gyermekek érdeklődését. Hogyan választja ma valaki ezt a pályát, a Te érdeklődésedet mikor keltette fel a pedagógusi pálya?

Mindig szerettem gyerekekkel foglalkozni. 3. gyerek vagyok, nagy korkülönbséggel testvéreim után, így gimnazistaként sokat vigyáztam testvéreim gyermekeire. Nővérem is tanító volt, Ő ebben is példaképemmé vált, Őt utánoztam gyerekként, például tanítósat játszottam. Azt hiszem, nem volt kérdés a pályaválasztásom. Mindig az vonzott, hogy kreatív emberként nem tudtam elképzelni magam egy irodában, engem az izgalmas feladatok érdekeltek. Sosem elégedtem meg a „nagykönyvben leírt” reakciókkal, új utakat kerestem –keresek azóta is. „Szeretem” úgymond a problémát, mert kihívás a megoldásig vezető utat megtalálni.

Pörbölyön egy kis létszámú, nagyon is gyerekközpontú, szoros személyes kapcsolatok kialakítására lehetőséget adó iskolában tanítasz. Milyen különbséget látsz a nagyobb intézmények és a kisebb iskolák lehetőségei között szakmai szempontból? Egy kisebb létszámú iskolából nem nagyobb trauma kilépni majd a gyermeknek?

Nagyon kisiskolapárti vagyok, de azt gondolom, hogy leginkább az emberen múlik. Tehát nagyobb létszámban is érvényesülhet a szeretet, nyitottság, odaadás a gyermekek iránt. Viszont tény, hogy kevesebb emberrel mindig könnyebb együtt dolgozni. Nálunk minden közös: taneszközök, ruhatár, jelmezek, nincsenek „falak” képletes és valóságos formában sem az emberek között. Együttműködünk az iskolában, a tanáriban nem titkoljuk el a problémáinkat, mert bízunk egymásban, és segítjük a másikat, ha éppen elakadt egy megoldási folyamatban. El merjük mondani a kudarcot egymásnak, és mindig akad, aki tud segíteni, elő tud állni egy jó ötlettel.

Idén ért egy nagyon pozitív visszajelzés minket, pörbölyi nevelőket: az évnyitó műsort általában a pörbölyi diákokkal szoktuk előadni, mivel ők vannak helyben, hogy a kis színdarabot, előadást iskolakezdésre összepróbálják. Az évek óta tartó hagyományosan jól sikerülő produkciót úgy megszerették aztán a diákok, hogy az idei „ünnepségre” más településekről is hívtak a szülők minket, hogy ők szívesen áthozzák a próbára a gyermeket, örömmel benne lennének. Nem kötelezőségből, hanem azért, mert már várják a gyerkőcök! Ez nagyon nagy szó.

Az iskolától való elválásra azt tudom mondani, hogy a tőlünk kikerült gyerekek mind megállták a helyüket az életben. Nívós iskolákba tudtunk sokakat „továbbadni”, és annak ellenére, hogy a váltás természetesen trauma, mégsem akkora, hogy ezt ne lehetne megfelelően kezelni, vagy emiatt kéne elfordulni a kisebb iskolában való kezdéstől.

Ha nevelésről van szó, a fegyelmezés kérdése mellett nem mehetünk el. Úgy érzem, hogy manapság a porosz módszerek iránti nosztalgia és az eszköztelen liberalizmus között csaponganak a vélemények. Hogyan lehet elérni, hogy a gyermek megfelelő módon viselkedjen, kialakuljon benne a tisztelet, egyben az érdeklődés, hiszen ez lenne a fegyelem záloga?

Figyelni kell a gyermekre! Értő figyelemmel fordulunk feléjük, vagy csak elengedjük a fülünk mellett mondandóját? Ha érzi a gyermek, hogy fontos, hogy érdekel minket tényleg az ő kis lelke, hogy vele mi történik, akkor bizalmába fogad, és ez nagyon fontos kulcsmomentum.

Pályám során sok mindennel találkoztam. Volt autista, beszélni nem akaró, kirívóan fegyelmezetlen, és zseni tanítványom is. Ezekhez a gyermekekhez úgy érzem, általában megtaláltam az utat. Úgy éreztem, szeretnek a gyerekek, ebben valószínűleg benne van, hogy én is nagyon szeretem őket. Kerestem a hozzájuk vezető lehetőségeket, és a kölcsönös szeretet miatt nagyon sok mindent képeset megmutatni, sőt, változni.

Számtalan esetben előfordult, hogy nálam napról-napra kinyílt a gyermek. Fantasztikus ezt megélni – de hogyan jutok el idáig? Minden gyermekben van valami különleges! Ezt a különleges magot kell kibontani. Ha megtaláltuk a bimbót, ezt kell kiemelni a többiek előtt is, és a gyermek felvillanyozódik, szárnyakat kap. Más lesz ettől a viselkedése, és ez kihat a fegyelmezettségre is. Ha szereti a pedagógust, akkor nem akarja bántani: bántani a kihágásokkal.

Rengeteg kismamáknak, anyukáknak szülőknek szóló blogot találhat az érdeklődő az interneten, pszichológusi, kézműves, nevelési, tanulási témák garmadájában válogathatunk. Hogyan tud eligazodni ezek között a tanácstalan szülő, illetve hol helyeznéd el ezek között a saját írásaidat?

Egy betegségemből is az írás által tudtam kilábalni, ekkor készült el az „Okosító Szó-ta-go-ló” című oktatási segédanyagom. Miután szakértőként és tanfelügyelőként kezdtem dolgozni, számtalan más problémával is találkoztam, és úgy gondoltam, ezeket egy ilyen blog formájába öntve tudok majd a hasonló gondokkal szembesülő pedagógusoknak segíteni. Más hasonló tematikájú oldalakhoz sosem hasonlítottam magam, nem is jutott eszembe. Mindez egy belső motiváció, és úgy gondolom, hogyha én elmegyek szakértőként egy iskolába, és előtte netán rákeresnek a nevemre, tudjak hiteles lenni azok előtt, akiket ellenőrzök. Kicsit hasonló ez a szerep a tanítósághoz, hiszen egy felnőttnek is ugyanúgy arra van szüksége, hogy elismerjék az erényeit, problémái megoldásához pedig segítséget kapjon. Ebben a munkakörben sem szeretnék „magas lóról”kritizálni, tudással, szakmaisággal és erős segítőkészséggel szeretnék a kollégák felé fordulni.

Másrészt az ötleteimet szeretem megosztani, nem csupán tanítókkal, hanem szülőkkel, vagy a játékos tanítás iránt érdeklődőkkel, nem szeretném „magamnak tartogatni” ezeket, mert számomra az lenne az igazán nagy öröm, ha sokan találnának itt egy-egy olyan ötletet, amit szívesen kipróbálnának, vagy éppen segítséget kapnának olyan dolog gyakorlásához, ami eddig nehézséget jelentett gyermeküknek. A lényeg, hogy a tanulás mindenképpen öröm legyen! Alapvetően a magyar nyelv és irodalom a céltárgyam, de tanítok rajzot és technikát is, és nagyon érdekelnek a tantárgyi kapcsolatok, mivel milyen más tudást tudunk alátámasztani, kiszolgálni.

Kezdődik az iskola, az új tanév. Mit gondolsz, mi a legnehezebb ebben az időszakban a diákok, és mi a tanárok számára?

Az idei tanév első bejegyzése is erről szól: arról, hogy „akarni” kell azt, amit csinálunk, hogy akarjuk leküzdeni az akadályt. Ne adjunk meg mindent olyan könnyen a gyermeknek, de otthon pozitívan, beszélgetve, alakítsuk ki a belső indíttatást a tudásszomjra, vázoljuk fel, hogy mi a jó az iskolában. Például itt vannak a társas kapcsolatok: beszéljünk róla, hogy volt-e ma valaki szomorú? Odamentél-e hozzá? Jól esett-e neki? Ezekről érdemes elbeszélgetni iskolakezdés előtt, és mindent más megvilágításba fog helyezni egy ilyen diskurzus a gyermek fejében.

Ehhez hasonló témákról olvashatnak még a blogomban, ahol a sok-sok kép és írás között böngészve, ” orvosságot”, vagy ötletet találhatnak egy-egy tanulással kapcsolatos kérdésre.

Az eredeti blogot ITT érik el, 2017 szeptemberétől pedig a bataszek.net-en is leközöljük az írásokat itt: Juditsuli-blog

 

-CSTZS-

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1398149