Előtte-utána...

2017 november 04.

...és néhány gondolat az átadott síremlékhez

Mindenszentek, halottak napja idején önálló gondolataim ébredése óta mindig kilátogattuk az adott településen, ahol laktunk, a Hazánkért elesettek emlékművéhez, sírjához - ha volt. Így tettünk Bátaszéken is, valamint az elhanyagolt állapotban lévő sírhelyeket igyekeztünk lehetőségeinkek megfelelően rendbe tenni, így tisztelegve az elesettek, hősök előtt.

2015 októberében a síremlék rendbetétel előtt...

...és után:

Korábbi cikk róla ITT

Reménykedtünk benne, hogy közreműködésünkkel, vagy anélkül e sír a komolyabb felújítás tiszteletét is megkapja, ami nagy örümünkre idén megtörtént:

A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum pályázata adta a lehetőséget a "Világháborúban megsebesült és a bátaszéki Vöröskereszt Kórházban hősi halált halt katonák" emlékére állított kegyeleti hely felújítására. Átadása Mindenszentek napján, délután történt, Krisztián atya és a Szent Cecília kórus "közreműködésével".

Íme, valami a méltó helyére került... Most már nem sétálnak úgy el az emberek, feltűnik nekik, hogy itt értünk is harcoló hősökért áll az emlék, várva, hogy a lelkünkben is felépítse a maga emlékművét, várva, hogy ezt lobogó gyertyák által fejezze ki a hálás utókor.

Naivitás..naivitás tőlem mindig bármiféle magasabb elvárást tanúsítanom az emberek felé. A jelenlévő sokaság nemhogy töredéke, mindössze pár ember volt, aki rajtunk kívül elhelyezte az "emlékezés gyertyáit". 

Mi mindenesetre elmondtuk a gyermekeinknek, hol voltunk, és miért.

 

CSTZS

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1382948