2017-09-09
Csukor Árpád
Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük
Ha így van közöttünk, az azt jelenti, hogy a nevében alkotott közösség rendkívül fontos együttlét.

Ezekben a közösségekben, - hol Jézus jelen van, - otthonra, szeretetre, barátságra lelhetnek az életük értelmét keresők.

Ilyen közösségek jelentik az Egyház jövőjét. Hisz eleve az ember üdvössége nem magánügy, amit manapság annyira szeretnek hangsúlyozni. Istennek emberre bízott országa akkor tud létre jönni a világban, ha vannak akik a közösséget az egymással való szeretetben úgy tudják  megélni, hogy Krisztus jelen legyen közöttük.

Ehhez akár naponta kell meghalniuk önmaguknak, önzéseiknek és Jézus mértékével kell szeressék egymást. Sosem volt szükségesebb ez, mint manapság. Éppen az Egyház túlélésének és töretlen haladásának szempontjából.

Az ember valójában semmiben és semmikor sem lehet boldog, - egyedül. Istennel való kapcsolatában különösen nem! Ha gondolnád, hogy „nézd a remetéket!” - megsúgom, - ők azután, a legtökéletesebb közösségben vannak Istennel, -  és szüntelen imáik által embertársaikkal is.

De ahol az egyén szinte meggyőződésből különíti el magát és önmagába zárkózottan akarja megélni „vallásos” életét, - ott Jézus nincs jelen.

Sajnos - a keresztények sokszor összejönnek, de ritkán jönnek össze, - igazán Jézus nevében. Jézus nevében összejönni azt jelenti, hogy Jézus lelkülete van bennünk, azaz úgy próbáljuk szeretni Istent és embertársainkat, ahogyan Jézus szeretett. Ha ebben a szeretetben jövünk össze, akkor Jézus ott lesz a közösségünkben. 

Jézusunk valóságos jelenléti formája, a nevében összegyűltek közössége. Tehát ilyen, - nem kézzel épített templomokat kell emelnünk Jézus számára, - közösségeink által. S ha sok ilyen nem kőből alkotott templom épül, akkor fognak újra megtelni a ma egyre jobban üresedő templomaink.

Végiggondoltuk, csak egyszer is, hogy Jézus nem az Eucharisztiáról, hanem a nevében összegyűlt szeretetközösségekről ígérte, hogy a világ róluk fogja felismerni az Atyát? Aki áldón nyújtja fölénk gondviselő karját, s megáldja megszentelt vasárnapunkat!

Szeretettel:


Árpád

 

VASÁRNAPI AJÁNDÉKOM:

 

 

 

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1382927