Jeles Bátaszékiek – Gálos László

2016 szeptember 30.

Sok mindenhez nyúlhatna a város a sportfejlesztés terén, hiszen szinte minden sportágban van olyan kiemelkedő, Bátaszékhez kapcsolódó jeles alak, akire fel lehet nézni, akit követve meg lehet szerettetni az adott sportot. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a röplabdában is képviseltetve van Bátaszék, Gálos László jóvoltából.

Gálos László ugyanis Bátaszéken született, 1933. április 3-án. Szülei Gálos (Galli) Nándor és Birkenbach Anna, 6-7 éves koráig lakott Bátaszéken. Elemi iskoláit Bácsalmáson és Gyékényesen végezte, majd Baján a III. Béla Gimnáziumba járt, itt ismerkedett meg sportágával is.

A középiskola után testnevelő tanári oklevelet szerzett. A magyar röplabdasport kiemelkedő személyisége lett az évek folyamán: elsősorban a hálótérben alkalmazott olyan megoldásokat, amilyeneket csak kevesen tudtak rajta kívül a világon végrehajtani.

Egyesülete először a Bajai Építők, majd a TFSE, végül az Újpesti Dózsa színeiben szerezte legkiválóbb eredményit, mely klubnak örökös bajnoka.

Sportágában a legmagasabb szintre jutott: több éven keresztül a magyar válogatott csapatkapitánya volt, mellyel az 1964. évi Tokióban rendezett nyári olimpián hatodik helyen végzett.

A magyar olimpiai röpladba válogatott 1964 (felső sor, jobb szélső)

Erről az olimpiáról e sportág szempontjából érdemes többet tudni, ugyanis a sportág olimpiai bemutatkozásának alkalma volt ez, melyen 10 nemzet csapata vett részt. Magyarország 4 győzelemmel és 5 vereséggel végzett a SZU., Csehszlovákia, Japán, Románia és Bulgária mögött. A mérkőzések során megvertük a bronzérmes Japánt, valamint az USA-t, Hollandiát és Dél-Koreát.

Edzői: dr. Horváth István, Kohonicz József, Zsolt Róbert, Abád József, Porubszky László.

Legkiemelkedőbb eredményei:

  • Világbajnokság 6. hely (1960, Brazília)
  • Európa-bajnokság 2. hely (Románia, 1963)
  • olimpiai 6. hely (Tokió, 1964)
  • 132x magyar válogatott
  • hétszeres magyar bajnok

Érdekes a sportág többi nemzetközi megmérettetésébe is belepillantanunk, ugyanis ekkor a röplabda a virágkorát élte. Az Újpesti Dózsa például ha nem is szerepelt négyes döntőben, de – eddigi egyetlen magyar férfiklubként – 1962-ben bejutott a négy közé a harmadszor megrendezett Európa-Kupában (későbbi BEK), és április elején Budapesten rendezték az elődöntő I. csoportjának meccseit. A magyarok megverték csehszlovák és francia ellenfelüket, viszont 3:0-ra kikaptak a címvédő Rapid Bucuresti-től, így nem jutottak be a fináléba. Bronzérmüket annak köszönhették, hogy a szabályok szerint azon elődöntős csoport második helyezettje végzett a kupa harmadik helyén, amelynek riválisa volt az előző évi győztes. Az 1955 és 1963 között nyolc bajnokságot nyerő Dózsában akkoriban olyan ászok ütötték a labdát, mint Gálos László, Jánosi Ferenc, Lantos Csaba, Molnár István és Tüske Ferenc, az edző Zsolt Róbert volt. (forrás: nemzetisport.hu)

A röplabda sportág kiemelkedő férfi eredményei:

VILÁGBAJNOKSÁGOK

1956. PÁRIZS - 8. hely

1960. RIO DE JANEIRO - 6. hely

1962. SZOVJETUNIÓ - 7. hely

 EURÓPA-BAJNOKSÁGOK

1958. PRÁGA - 5. hely 

1963. ROMÁNIA - 2. hely

A Magyar Röplabda Szövetség 2014-es évzáró gáláján (jobbról a második)

Gálos László később neves edzőként, sportvezetőként dolgozott, 1964/65-ban az Újpesti Dózsa női csapatának vezető edzői posztját töltötte be. A csapattal 1965-ben Országos Bajnokságot nyert. 1965 és 1985 között az Újpesti Dózsa szakmai elnökhelyettese volt. Edzője volt például az 1975-ben Európa-bajnoki ezüstérmes Schlégl Juditnak, aki csapatával kétszer szerepelt olimpián (1972,1976). 1992-ben a Budaörsi Diáksport Egyesület szakosztályvezetője volt. 2000-ben Érdre költöztek, ahol feleségével, lánya családjával (öt unoka) él együtt – remélhetőleg még sokáig békében, egészségben.

A kérdés csak az: fogunk-e valaha Bátaszéken röplabdázni?

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1261585