Beszélgetések - Günter Kwiotek

2016 december 02.

2016. január 02 -i cikkünk újra aktuális.

Egy évek óta Bátaszék érdekességeként működő kis, magán vasúti kiállítást és tulajdonosát szeretnénk bemutatni ezúttal. Günter Kwiotek Németországból költözött Magyarországra, Bátaszékre, és ahogy a beszélgetésből kiderül: otthonának érzi már kisvárosunkat.

Kedves Günter, mikor, és miért költöztek Bátaszékre? Honnan jött az ötlet, és mikortól laknak városunkban?

Azt hiszem, hogy egy kicsit vissza kell nyúlnom az időben ahhoz, hogy ezt érthetően elmagyarázzam. Nagy barátja vagyok a vasútnak és 15 évig tevékenykedtem a Bochum Dahlhauseni Vasútmúzeumban, ott végeztem el egy mozdonyvezető képzést, azonban egészségügyi okokból nem lehettem mozdonyvezető.
 1989-ben a Balatonnál nyaraltunk. Hétvégenként ott egy gőzmozdony közlekedett naponta oda vissza Budapest és Fonyód között. A mozdony száma 424009 volt, a személyzet pedig bátaszéki. Természetesen megragadtam az alkalmat, hogy fényképeket készítsek. Felszállhattam a vezető fülkébe is, hogy ott is fényképezhessek és körülnézhessek. Magától értetődően a személyzet is a képre került. Kézzel-lábbal próbáltam megértetni, hogy a mozdonyvezető címére szeretném elküldeni a képeket. Egyértelmű volt számomra, hogy nem hitte el nekem, hogy valaha is megérkeznének a képek, mert ismertem ezt már a múzeumi munkámból. Az emberek sokat ígérnek, de nem tartják be. Számomra egyértelmű volt, hogyha lesz valami a képekből, el is küldöm neki azokat. Körülbelül 3 hétig tartott, mikor megérkeztek a képek Bátaszékre az előhívatást követően. Mellékeltem egy levelet is hozzá (németül), amelyben a családomról és a múzeumi munkámról számoltam be.

Ezúttal én voltam az, aki nem számított válaszra. De kellemesen csalódtam, hiszen körülbelül 4 hét múlva kaptam egy német nyelvű válaszlevelet! Annyira örültem neki, hogy még aznap leültem és megköszöntem és megválaszoltam a kérdéseket is, amelyeket feltett nekem. A levélváltások közötti idő egyre rövidült, mert sok közös volt bennünk. Addig leveleztünk, amíg a következő évre meg nem hívott magához néhány napra, hogy nyaraljunk ott. Természetesen ezt örömmel elfogadtuk. Úgy terveztük a nyaralást, hogy a születésnapján is ott legyünk. Mivel a nejem és én nem vagyunk nagy strandolók és akartunk valamit látni a vidékből is, néhány nappal a látogatásunk időpontja előtt bejártuk a környéket, a Balaton nyugati csücskétől, Nagykanizsán keresztül egészen Pécsig és Mohácsig. Onnan ismét a Balatonhoz akartunk menni. Sajnos a hosszú út alatt majdnem teljesen elfogyott a benzinünk, és kételkedtem abban, hogy még odaérünk. Abban az időben Magyarországon nem volt olyan sok benzinkút, és senki nem értette, hogy mit keresünk. Akkor elhatároztam (a nejem akarata ellenére), hogy beugrunk a levelezőtársamhoz és megkérdezzük, hogy hol találunk benzinkutat. Nagy izgalom kerekedett náluk, amikor egy idegen autó érkezett az utcájukba és megállt a házuk előtt.

A barátnőnk arról számolt be, hogy ő látta az autót és hangosan azt kiáltotta: József, jönnek a németek! Üdvözöltük egymást és először szótlanul ültünk a nappaliban, aztán József felpattant a kerékpárjára és elment tolmácsért. 15 perc után mindketten megérkeztek, beszélgettünk és azt is megmondták, vasárnap hol kapunk benzint.

Megjegyzés: volt az esetben egy félreértés is, ugyanis barátunk az utolsó pillanatig azt hitte, hogy csak ellenőrizni akartuk, hogy hol és hogyan lakik, és ha nem tetszett volna nekünk, akkor nem jöttünk volna hozzá 10 napra. Bárcsak hallgattam volna a nejemre, mert ezt a gyanút a hosszú barátságunk ellenére soha nem tudtuk elűzni.

Aztán a látogatás alatt nagyon kellemesen éreztük magunkat, nagyon örültünk az együtt eltöltött időnek. A 10 nap alatt sok programot szerveztünk közösen, születésnapján pedig megismertük a családját is. Ez egy nagyon szép időszak volt és otthon éreztük magunkat náluk. Búcsúzóul meghívást kaptunk a lánya őszi esküvőjére. Azzal az indoklással utasítottuk el, hogy nagyon messze van és bizonytalan, hogy kapunk-e szabadságot. Magunkban tudtuk, hogy mindent megteszünk azért, hogy ott lehessünk. 2 nappal az esküvő előtt késő este érkeztünk meg a tolmácshoz és csak következő reggelen mentünk a barátunkhoz. Ő rögtön zsémbelődött a tolmáccsal, hogy miért nem vitt minket még késő este hozzájuk. Miközben mi szerettük volna őt meglepni, ami sikerült is. Azt mondta, hogy érezte és csak remélte, hogy eljövünk. Az esküvő csodálatos volt és mindenkivel azonnal jól megértettük egymást. A baráti viszonyunk még erősebb lett, és azt mondta, hogy most már ne a Balatonon nyaraljunk, hanem nála, Bátaszéken.

Így alakult, hogy itt töltöttük a nyaralásunkat és gyorsan családtaggá váltunk. A séták során a feleségemnek nagyon tetszett egy ház a Vasutas téren. Mivel azt nem lakták és megnézhettük belülről is. Kívülről jobban nézett ki, mint belülről. Volt egy nagy nappali, de a többi helység kicsi volt. Soha nem gondoltunk arra, hogy Magyarországra költözünk, csak akartuk látni, hogy milyen egy ház belső elosztása itt. De ez az érdeklődés nem maradt titokban, és jöttek a szomszédok: beszámoltak arról, hol van még eladó ház. Megnéztünk egyet, és az tetszett nekünk, így érett meg a fejünkben a vásárlás terve.

Anélkül, hogy igazán jól és hosszasan átgondoltuk volna, még a nyaralás alatt megkötöttük az előszerződést. Budapesten kellett engedélyt kérni a ház megvásárlásához. Hazafele úton tudatosult bennünk igazán, hogy mit is tettünk. Ezt először is kíméletesen be kellett adagolnunk a 4 felnőtt gyermekünknek. Meglepett minket, hogy meglehetősen jól viselték a hírt és arra is gondoltunk, hogy ezek után mindig csak nálunk nyaralnak majd.

2001-ben költöztünk minden holminkkal Bátaszékre, és még néhány hétig a barátunknál laktunk, amíg a felújítás el nem készült a kívánságunk szerint. Sok mindent magam csináltam. Sajnos mindkét barátunk korán elhunyt…  Megmaradtam a barát kifejezésnél, de mi olyanok voltunk, mint egy család, és ezt mindig ki is mondtuk. Még ma is találkozunk a hozzátartozókkal névnapokon és születésnapokon és az adventi vacsoránál, amelyen többek között kelkáposzta és füstölt kolbász is van. Rengeteg szép emléket őrzök róluk, és majdhogynem potyognak a könnyeim, ha ezeket felidézem – az emlékezés örömétől és elvesztésük miatti bánattól.

De folytatván, aztán jött a következő nyár, és a gyerekeim is sorra jöttek látogatóba. Számukra ez a környék túl nyugodt volt, és alig tudtak valamit csinálni, anélkül, hogy az autót ne használták volna. A legkisebb lányunk kivételével a többiek csak ritkán jönnek már látogatóba: sok ország még olcsóbb és van tenger is.

Mi évente legalább kétszer utazunk Németországba. Úgy rendezzük, hogy a bochmi múzeumi napokon részt tudjunk venni, és az azt követő vasárnapon szolgálatot teljesítsek.  Az idő többi része a gyermekeké és az unokáké, persze ha nem kell dolgozniuk. Orvosi vizsgálatokat is mindig betervezzük. Így a 14 nap a sok teendővel gyorsan eltelik. De mindig jó érzés, amikor a hazavezető úton meglátjuk a bátaszéki templom tornyát. Akkor már nemsokára otthon vagyunk. Igen, Zsófia, otthont mondtam, így érezzük itt magunkat.

Mi a véleménye Magyarországról, Bátaszékről, a magyar emberekről? Mit gondol a bátaszékiekről, mi tetszik Önnek a városban, és mi az, amin javítana?

Sajnos ennyi év után sem tudjuk a nyelvet. De ha az ember nem itt dolgozik, és nem kell beszélnie, akkor nagyon nehéz megtanulni. Ehhez jön még, hogy sok magyar az iskolában és a szülői házban németül tanult, és szívesen beszélnek velünk németül, hogy felfrissítsék tudásukat. Így azért mindenhol vannak barátaink, és ez jó így. Biztos ezen is múlik, hogy mi itt jól érezzük magukat és nem bántuk meg, hogy ide költöztünk. Csodálatos szomszédaink vannak, akikkel jól megértjük egymást.

Magyarország pedig egy szép ország elöregedett infrastruktúrával, ami már átalakulóban van. A politikából kevés jut nekünk, hogyha nincs hatalmában az ember a nyelvnek és a külföldi médiák mindenről más szemszögből számolnak be. Annak ellenére, hogy a magyarok még mindig barátságosak és előzékenyek, az az érzésem, hogy az összetartás kérdésében a hozzáállás eltér ettől. A modern idő miatt, vagy a kommunikációs technika okozza… sok minden lehet az oka ennek. Hiszen 1989-ben alig volt itt valakinek saját telefonja, ma már amerre csak megy az ember: telefonál. Sajnos gyakran autóvezetés közben is, kihangosító készülék nélkül. De ha vár valakire az ember, akkor hiába a felgyorsult közlekedés lehetősége: nem jön. Ez Németországban sincs másképp. Ezzel elárul mindent az ember, és a szomszéd is egyre kevésbé fontos. Ünnepségeken is észrevesszük. Egyre kevesebb a vendég. Sokan jönnek, várnak, amíg a hozzátartozó fel nem lép a színpadon és aztán eltűnnek, hogy más előadó és vendég is szeretné, hogy megcsodálják, erre nem gondolnak.

Ami tetszik nekünk Bátaszékben: egy nyugodt városka, ahol a járdákat még 17 óra után is járják az emberek. Tulajdonképpen hiányzik egy kellemes kávézó. Egy jó étterem, ahol jól érzi magát az ember. Jobb járdák, amelyeket télen is könnyen lehet letakarítani, anélkül, hogy a vállát megrándítaná, nagyobb kátyúelhárítás a keskeny mellékutcákban és konténer-lerakóhelyek.

Legjobban az tetszik, hogy a templomunknak ismét van kupolája. Ez valóban hiányzott és szomorúak voltunk, hogy amikor hazajöttünk, nem láthattuk.

Meséljen kérem, a hobbijáról, a vasútról!

Ez a hobbi, a modellezés, a vasút iránti rajongás nem annyira elterjedt Magyarországon, mint a szomszédos országokban. Mi decemberben fel szoktuk díszíteni a házunkat Karácsonyra. Apránként kezdtük és egyre több lett a dísz. A második évben felállítottam a részben fedett teraszra egy vasútpályát. Mivel a terasz magasított, nem mindenki látta és gyakran becsengettek gyerekekkel és megkérdezték, hogy bejöhetnek-e a telekre, hogy megnézzék a vasutat. így történt, hogy a következő két évben nagyobbra építettem és mindent fóliával járhatóvá tettem. A kora esti órákban a kerti kaput nyitva hagytuk a látogatók számára. Az azt követő évben elkezdtem egy modellvasutat építeni, ami 3 részből áll és viszonylag gyorsan fel lehet építeni és le is lehet bontani. A hosszát illetően pont passzol az erkély alatti teraszra.

Sajnos mindig ki kellett mennem, amikor látogatók érkeztek és így mindig megfáztam. Hogy ezt elkerüljem, a következő évben a vasutat a fűtött műhelyembe építettem fel. Sajnos ez nem olyan nagy, így a látogatók gyakran úgy érzik magukat, mint egy halas konzervben. Először zárva tartottam a garázs mellett található magán helyiségembe vezető ajtót, de miután néhány alkalommal véletlenül résnyire nyitva maradt, úgy is maradt az ajtó. Ennek ellenére mindkét helyiség alapvetően túl kicsi, ha igazi kiállításokhoz hasonlítjuk.

Mindig örülünk, amikor óvódás csoportok bejelentkeznek hozzánk, mert ők reggelente jönnek. Amikor távoznak, kapnak egy kis édességet az útra. Ez mindig egy csodálatos érzés, amikor az ember a gyermekek csillogó szemét látja. Mindez sok munkával jár, de a dicséret kárpótolja az embert. Elég is az öndicséretből, mert nem szeretném Önt ezzel terhelni.

Hogy miért vonatok és kocsik? A vasút a foglalkozásom következtében értelemszerű, nekem nem csak egy munkahely volt, a hivatásom volt. A vonatokat elintéztük, nos, következzenek a kocsik. Ez azzal kezdődött, hogy nekem számos rosszul működő tehervonatom volt. Ennek ellenére ezeket használni akartam és rátenni a vasútra. Így eltávolítottam a régi reklámokat és kinyomtattam 2 bátaszéki üzlet reklámját. Centi Bold és Bátgrill, akkor már ismert cégnevek.

Ez feltűnik a látogatóknak és nagyon örültek. Mivel teherautók is álltak rendelkezésemre, akkor támadt egy ötletem: ezeken is kicsit változtatni. Így készítettem ilyen kis egyedi teherautó-címkéket, megmutatván Bátaszékhez való kötődésemet, hátha más is követi valamilyen szinten a példámat.

Hálásan köszönjük ezt a részletes beszámolót életéről, tapasztalatairól, hobbijáról.

A kiállítás megtekinthető az Ady Endre utca 23-as szám alatt, december 4-től délután 16-18 óra között!

CSTZS / fordításért köszönet Simon Eszternek

Videónk -melynek megtekintése nem pótolja a személyes élményt ;)

 

Kezdőlap | Kezdetek | Hírek | Rendezvények | Fotóalbum | Kapcsolat
2017 www.bataszek.net | Copyright © 2017 | Látogatók: 1399979